Tech hvg.hu 2017. március. 28. 09:01

Olyan funkció kerül a Messengerbe, ami sokszor jól jön majd

Egy két gombnyomással élő térképet oszthatunk majd meg az ismerősünkkel, így könnyebben tudnak segíteni akár az útbaigazításban is, hiszen láthatják, hogy épp merre járunk.

Nagyon úgy tűnik, hogy ez a hónap tényleg a Messengerről szól a Facebooknál. Miután a hónap elején ránkszabadították az eddigi legszörnyűbb fejlesztésüket, majd a napokban bejelentettek két rendkívül hasznos új funkciót, most ismét egy újdonsággal bővül az alkalmazás.

A fejlesztőknek köszönhetően hamarosan úgy oszthatjuk meg egy ismerőssel, vagy egy adott csoporttal a helyadatunkat, hogy azt legfeljebb 60 percen keresztül élőben követheti az illető. Ennek köszönhetően a jövőben például úgy navigálhatjuk majd egy eltévedt ismerősünket, hogy látni fogjuk, a jó irányba halad-e. A megosztás egy külön gombot kap majd a Messengeren belül, hogy minél könnyebben lehessen használni.

Facebook

A Messengerben egyébként eddig is meg lehetett osztani a helyadatokat, de mindezt csak statikus formában. Mostantól azonban a térképen bennünket jelölő kék pötty mozogni is fog. A “közvetítés” legfeljebb 60 percig tart majd, de bármikor dönthetünk úgy, hogy megszakítjuk az “adást”.

A fejlesztés az ígéretek szerint rövidesen az androidos és az iPhone-os alkalmazásban is elérhető lesz.

Ha máskor is tudni szeretne a Facebook Messenger újításairól, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.