A biturbó V6-os Praga Bohema ára adók nélkül is 600 millió forint magasságában mozog.
A 118 éves múltra visszatekintő cseh autógyártó, a Praga 2022 végén egy vadonatúj extrém sportkocsival rukkolt elő, és ez a Bohema névre keresztelt újdonság megannyi hasonló ígéretes szuperautótól eltérően ténylegesen meg is valósult.
Olyannyira, hogy a Csehországban kézzel gyártott kétszemélyes járgány első példányát Hollandiában nemrégiben át is vehette az első vásárló. Konkrétan ezt az egyedi fényezésű autót:
A volt francia F1 pilóta, Romain Grosjean segítségével többek közt a Nürburgringen, a Red Bull Ringen és Spa-Francorchamps-ban 7 év alatt kifejlesztett kocsiból évente 20, összesen pedig 89 példány fog készülni.
Az árcédulán nettó 1,43 millió eurós (593 millió forint) összeg szerepel.
A 18-19 colos kerekekkel szerelt, 4,5 méter hosszú és 1,05 méter magas újdonság alig 1 tonnát nyom a mérlegen. Az egyedi aerodinamikai csomag 250 km/h-nál 900 kilogrammnyi leszorítóerőt produkál, ami a GT3-as versenyautókéhoz hasonló tempót tesz lehetővé.
A meghajtásról egy az általunk is rendesen meghajtott Nissan GT-R-ből érkezett, középre szerelt 3,8 literes biturbó V6-os benzinmotor gondoskodik, melynek 6800-as fordulatszámon ébredő 700 lóereje és 3000-6000 között rendelkezésre álló 725 Nm-es nyomatéka egy hatfokozatú szekvenciális váltón érkezik meg a hátsó kerekekre.
A karbonkerámia fékrendszerű, titánkipufogós Praga Bohema 2,3 másodperc alatt pattan fel 0-ról 100 km/h-ra, és a végsebessége eléri a 317 km/h-t.
A horvátok legújabb elektromos hiperautója, a 2107 lóerős Rimac Nevera R ennél is sokkal gyorsabb, igaz a méretes akkumulátor miatt jelentősen nehezebb is.
A 2,26 tonnás Nevera R 1,81 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet és akár 412 km/h-val is képes száguldani.