Tech-kifejezéssel élve, bővítményt kap Dubaj egyik nevezetessége, a vitorlás alakú Burj Al Arab.
Dubaj egyik meseszép látványossága a „vitorla”, azaz a Burj Al Arab nevű szálloda, amely egy luxuslétesítménnyel bővül még ebben a negyedévben. A North Deck névre hallgató, a szállodához csatlakozó, 10 ezer négyzetméteres „félszigeten” óriási édes vizű (612 négyzetméteres) és sós vizű (828 négyzetméteres) medence, több száz napágy, bár és étterem lesznek.
Dubajban már sok furcsaság épült, a North Desk érdekessége viszont, hogy sok ezer kilométerrel arrébb, Finnországban készült, egy olyan hajógyárban, amely a tengerjárókra és a jachtokra specializálódott.
A mintegy 5000 tonnás acélszerkezet január 9-én hagyta el Finnországot, és most a nyílt tengeren hajózik Dubaj felé, összességében körülbelül 15 ezer kilométert kell megtennie. A tervek szerint február közepén érkezik meg Dubajba, ahol daruk fogják elemenként a szálloda mellé helyezni a mesterséges félszigetet.
A projekt ötletgazdái szerint a létesítmény nem lesz rossz hatással a környezetre, sőt a halaknak kifejezetten jól jöhet az általa nyújtott árnyékolás. Olyan tengeri élőlények is ide gyűlhetnek majd, amelyek szeretnek az acélcölöpök közelében lenni.