Tech hvg.hu 2015. szeptember. 30. 12:01

A madarak pont olyanok, mint az emberek, ha szerelmesek

A zebrapintyek párosodását egy különös módszerrel manipulálták és vizsgálták, amelyből érdekes következtetést lehetett levonni érzéseikről és azok hatásáról.

A PLOS Biology szaklapban jelent meg az a kutatás, amely a zebrapintyek érzéseit vette górcső alá, és ezen a téren emberi vonásokat talált. 160 példányt eresztettek össze, közülük 20 hím és 20 nőstény választott párt. Őket vizsgálták tovább, de két különböző módszerrel: néhány párt hagytak együtt élni, néhánynak viszont nem engedték, hogy a választott párjukkal éljen, és olyan madarakkal zárták össze, akik mást választottak maguknak.

Hónapokig hagyták így őket, figyelték a viselkedésüket, párosodásukat és a fiókáik nevelését. Kiderült, hogy az egymást választó párok 37 százalékkal termékenyebbek, mint azok, akik nem választottjaikkal éltek. A maguk által választott pároknál több volt a megtermékenyített tojás is, valamint sokkal kevesebb fióka pusztult el a nevelés során, mint a kényszerből együtt élőknél.

A párosodás és a fiókák felnevelése is sikeresebb tehát, ha olyan párok teszik, akik maguktól választották párjaikat – a kutatók hangsúlyozzák, hogy hasonló ellentéteket lehet megfigyelni a szerelmes és a kényszerből együtt élő emberek esetében is.