Ha jobban belegondolunk, még a legcifrább okostelefonok korában is jól jöhet egy pehelysúlyú póttelefon.
Elnézve a számokat, minden esély megvan arra, hogy összejöjjön a célul kitűzött 50 ezer dollár egy, a közösségi finanszírozás keretein belül készülő valóban különleges telefonra.
Az ötlet valóban jó, hiszen nem szívesen cipeljük magunkkal az egyre nagyobbá való okostelefonokat (a phabletekről nem is szólva) egy pici színházi táskában, van egy elegáns öltöny zsebében. Az viszont, hogy telefon nélkül maradjunk, elképzelhetetlen.
Éppen ilyen esetekben jöhet kapóra a MicroPhone 3 nevű, hitelkártya-méretű telefon, amely mindössze 5,5 milliméter vastag, és a súlya még 40 gramm sincsen. Belefér egy irattárcába, egy zsebbe, egy pici táskába, de ami a lényeg, telefonálásra használható, azaz velünk a biztonság. Opcionálisan integrált helyzetmeghatározóval is vásárolható, így még a gyerekünkön is rajta tarthatjuk a szemünket.
Az eredeti elképzelések szerint szeptemberben kezdik árulni 45 dollárért. Ebben az igazán nem magas összegben még egy szilikon fedél és egy mini USB kábel is benne van.