Lereagálta a magyar valuta, hogy rontott az ország gazdasági kilátásain a Moody’s.
Pénteken még arról számolhattunk be, hogy erősödött a forint, miután Orbán Viktor bejelentette, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter lesz a Magyar Nemzeti Bank következő elnöke, hétfő reggel viszont már ismét a forint beszakadásáról kell hírt adnunk, melyet szintén egy pénteki fejlemény okozhatott.
Mint megírtuk, péntek késő este, piaczárás után stabilról negatívra rontotta le a Moody’s a magyar gazdaság kilátásait. A három év utáni változtatást a hitelminősítő a kormányzati lépésekkel indokolta, amelynek következtében szerintük jelentős uniós forrást veszíthet el az ország, ez is hozzájárulhat a GDP-növekedés gyengüléséhez, illetve az államháztartás romló helyzetéhez.
Az átsorolás hétfő reggelre a forint értékébe is átgyűrűzött: míg a Varga-bejelentés után 412-re erősödött az euróárfolyam, addig a cikk írásakor már 414 forintot kell fizetni egy euróért. A gyengülés már hajnali egy körül megindult, de hajnali fél háromtól már 413,5-413,7-es szintekről beszélhetünk, melyet reggel fél nyolc körül követett az újabb megugrás. A csúcs – eddig – 414,6-nál jött el.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.