Sport Horn Andrea 2025. január. 08. 18:37

Izgalmas focit ígér, boldoggá tenné a szurkolókat a Fradi új edzője

Horn Andrea
Szerzőnk Horn Andrea

Robbie Keane, az ír válogatott legendája, a Tottenham egykori kiválósága vette át az FTC futballcsapatának irányítását. Vezetőedzőként még csak egy évnyi tapasztalat áll mögötte, de azt mondja, tudja, mit akar, és Sir Alex Fergusont idézte, amikor arról beszélt, miért épp a Fradit választotta.

Játékosként klubcsapataiban és az ír válogatottban is vezéregyéniség volt Robbie Keane, akit hétfőn szerződtetett vezetőedzőnek a Ferencváros Pascal Jansen hirtelen és sokakat meglepő távozása után. A hollandot, aki harminc meccsen irányította a budapesti csapatot, a világ egyik legnagyobb futballkonszernje, a City Football Group vásárolta ki, a New York City FC menedzsere lett. Az ügylet a Fradinak Kubatov Gábor elnök elmondása szerint félmilliárd forintot hozott.

Keane leigazolása nem volt előzmény nélküli, a The Irish Times szerint azonban az edző a nyáron már tárgyalt Kubatovval arról, hogy ő legyen Dejan Stankovic utóda, a klub azonban végül a Jansent választotta.

„Fontos, hogy a játékosok megértsék, nem elég egy-két meccset nyerni: minden meccset meg kell nyerni. Ezt üzenem nekik. Mindegy, kivel mérkőzünk, izgalmas focit kell játszanunk. Azt szeretném, hogy a szurkolók boldogan térjenek haza” – mondta Keane a bemutatkozó videójában. –

Számomra a legfontosabbak egy klubnál az emberek. Ez a kulcsa mindennek. Sir Alex Ferguson mondta nekem a nyáron: »Ne klubot válassz, hanem embereket.«”

Keane arról is beszélt, hogy tudja, mit akar elérni. „Amint megismerem a játékosokat és a mentalitásukat – mert a sajátomat ismerem –, és megértjük egymást, azért hajtunk majd, hogy napról napra fejlődjünk.”

Az ír szakembert, aki kedden már csatlakozott is a spanyolországi Cartagenában edzőtáborozó új csapatához, játékosként is ez hajtotta.

Egymillió fontot bukott rajta az Inter

1980. július 8-án született Dublin Tallaght nevű külvárosában, és már egészen kicsi korától kezdve odavolt a fociért. Tízévesen csatlakozott a kiváló tehetséggondozó programjáról ismert Crumlin Unitedhez, ahol hamar meglátták benne a jövő reménységét. Tizenöt évesen két angol csapat, a másodosztályú Wolverhampton Wanderers és a Premier League-ben szereplő Liverpool is bejelentkezett érte, ő pedig az előbbit választotta, mert úgy gondolta, hogy a vörösök első csapatába nehezebben tudna bekerülni.

A Wolves felnőtt együttesében 1997 augusztusában, 17 évesen mutatkozott be, és rögtön két gólt vágott a Norwich Citynek. A szezonban még 37-szer lépett pályára, és 11 találattal zárt, a következőben pedig házi gólkirály lett: 39 meccsen 16-szor talált be.

1999-ben az elsőosztályba igazolt, a Coventry City vette meg, ahol 34 mérkőzésén 12 gólt szerzett, aztán lecsapott rá az Internazionale, amely jelentős összeget, 13 millió fontot fizetett érte, és öt évre kötötte magához. Olyan csapattársak mellé érkezett, mint Laurent Blanc, Clarence Seedorf, Hakan Sükür, Javier Zanetti, de még fontosabb volt, hogy az edző, Marcello Lippi hitt benne. Amikor azonban a gyenge eredmények miatt a mestert elbocsátották, a helyét pedig Marco Tardelli vette át, kikerült az első keretből.

Összesen csupán 14-szer játszott kék-feketében, a karácsonyt már Angliában töltötte, a Leeds Unitednek adták kölcsön. Ott meggyőzően játszott, 18 bajnokin 9 gólt szerzett, így a vezetőség a megvásárlásáról döntött. Az Inter végül egymillió fontot bukott rajta.

A második leedsi szezonja már közel sem sikerült olyan jól, mint az első – 33 meccsen 9 gól –, így lassacskán a kispadra szorult. Eközben a klubot a hitelezői szorították, ezért kénytelen volt több játékosától is megválni, és Keane is erre a sorsra jutott. A Tottenham Hotspur vitte el 7 millió fontért. Ez lett végül karrierje legjobb átigazolása: hat szezont töltött el a White Hart Lane-en, ahol Dimitar Berbatovval alkottak erős támadópárost. 2008 áprilisában már a 250. meccsét játszotta a Spursben, az évadot pedig 23 góllal zárta. Ezek közül 15-öt a bajnokságban szerzett, így ő lett a londoni csapat első olyan játékosa, aki egymást követő hat szezonban képes volt tízszer vagy annál többször betalálni a PL-ben.

Robbie Keane a Tottenham Hotspurben 2019-ben
AFP / Daniel Leal

Gyorsasága, megbízhatósága és gólerőssége felkeltette a Liverpool vezetésének figyelmét, amelyhez végül 20,3 millió fontért cserébe szerződött el. Bár több fontos találatot is szerzett, nem tudott alapemberré válni, így a következő, téli átigazolási időszakban a Tottenham ajánlatot tett érte, és 12 millió fontért visszavásárolta. Még három szezont töltött a londoniak kötelékében, de már nem tudta hozni a korábbi eredményeket. Előbb a skót Celticnek, majd az angol West Ham Unitednak adták kölcsön, 2011-ben pedig elfogadta az amerikai bajnokságban szereplő LA Galaxy ajánlatát. Onnan még a 2012-es bajnoki szünetben még egy rövid időre visszatért Angliába, az Aston Villához, de többet nem szerepelt angol csapatban. Öt és fél év, 165 meccs és 104 gól után Indiába, a kolkatai ATK-hoz szerződött, majd 2018 novemberének végén bejelentette a visszavonulását.

Az ír válogatottnak is meghatározó futballistája, 2006 és 2016 között csapatkapitánya volt. Tizennyolc év alatt 146 alkalommal játszott a címeres mezben, 68 gólt lőtt – mindkét szempontból rekorder a hazájában. A 2002-es világbajnokságon háromszor is betalált, a 2012-es és a 2016-os Eb-n is részt vett. „Szerelem. Ez az oka annak, hogy olyan sokáig játszottam Írországért. Ez ilyen egyszerű. Gyerekként imádtam nézni a zöld mezes játékosokat, és amikor én is felvehettem, egyszerűen illett rám. Mindig jó érzés volt, ami nem változott az 1998-as debütálásomtól az utolsó meccsemig 2016-ban” – írta magáról 2021-ben a The Guardian hasábjain.

Robbie Keane a 2002-es világbajnokságon
AFP / Philippe Huguen

Aktív játékosból edző

Ott vallott arról is, hogy még jócskán aktív játékos volt, a Tottenhamben szerepelt, amikor már elkezdett az edzői karrierjére készülni. Az LA Galaxy menedzserével, Bruce Arenával is sokat beszélgettek arról, hogyan lehetne jobbá tenni a csapatot. „Sosem voltam vele tiszteletlen, vagy próbáltam átvenni tőle az irányítást, de elmondtam a véleményemet, amikor úgy éreztem, hogy segíthetek. Egyszer még azt is mondta, hogy lehetnék játékos-edző a csapatnál, mert kis trükköket, változtatásokat javasoltam.”

Végül aztán a Kolkatánál ez is történt. Amikor a csapatot irányító Teddy Sheringhamet néhány hónap után, 2018 elején kirúgták, ő vette át a feladatait. Ráadásul az ATK az ő góljával menekült meg attól, hogy utolsó helyen zárjon az indiai Szuperligában. Később azt írta, hasznos tapasztalatokat szerzett ebben a szerepben, és bár felajánlották neki, hogy a visszavonulása után maradjon a klubnál immár menedzserként, „tudtam, hogy többet akarok tanulni edzőként”.

Még abban az évben elfogadta az ír válogatott élére kinevezett Mick McCarthy meghívását, a másodedzője lett, 2019 júniusában pedig ugyanezt a pozíciót töltötte be az angol másodosztályú Middlesbrough-nál is korábbi csapattársa, Jonathan Woodgate mellett. Mindkét szerződése 2020 nyarán járt le, a koronavírus-járvány miatt pedig több ideje maradt a tanulásra, megszerezte az UEFA Pro Licencet.

A következő feladata ismét a Premier League-hez kötötte, 2023 májusától Sam Allardyce mellett dolgozott korábbi csapatánál, a Leedsnél, de nem sokáig: a szezon végén a klub kiesett a PL-ből, így mindketten távoztak. Keane új állása hamar meglett: a Maccabi Tel Aviv ajánlott neki kétéves vezetőedzői szerződést, amit el is fogadott.

A döntését sokan kritizálták, még az ír parlamentben is téma volt, ahol a Sinn Féin egyik képviselője „mélyen csalódást keltőnek” és „a sportswashingra tett újabb kísérletnek” nevezte. Amikor a bemutatkozó sajtótájékoztatóján politikai vonatkozásokról kérdezték, udvariasan elhárította az érdeklődést. „Nem akarok a politikával foglalkozni. Azt hiszem, ez az utolsó alkalom, hogy ezt mondom: biztosan nem akarok a politikával foglalkozni. A labdarúgás képviselőjeként vagyok itt, olyasvalakiként, aki szereti ezt játékot, így bizonyosan erre fogok összpontosítani. Ez a megfelelő lehetőség arra, hogy olyan emberekkel dolgozzak, akikkel egyezik a víziónk. Edzők milliói próbálnak munkát szerezni, én sem különbözöm tőlük” – magyarázta.

Robbie Keane a Maccabi Tel Aviv edzőjeként
AFP/JACK GUEZ

A politika azonban, akár akarta, akár nem, utolérte. A Hamász 2023. október 7-i, Izrael elleni terrortámadása után kimenekítették az országból, később azonban visszatért, mondván, felelősséggel tartozik a stábjáért és a játékosaiért. Emiatt is sok kritikát kapott, sokak szerint a háború kitörése után le kellett volna mondania. A klubbal végül megnyerték a bajnokságot és a ligakupát, a Konferencia-ligában pedig a 16 között kaptak ki az előzőleg épp a Ferencvárost búcsúztató Olimpiakosztól.

Bár a szerződéséből még hátra volt egy éve, úgy döntött, nem marad a Maccabinál. Ennek ellenére a felesége még novemberben is úgy nyilatkozott, hogy folyamatosan fenyegetések érik, ezért írországi otthonukban sem érezhetik biztonságban magukat. Ilyen előzmények után érkezett meg Keane a bajnoki tabellán a Puskás Akadémia mögött a második, az Európa-ligában pedig a 16., továbbjutó helyen álló Ferencvároshoz.

Pascal Jansen a leggyakrabban 4-2-3-1-es felállásban játszatta a csapatot, míg Keane a Maccabinál a klasszikusabb és támadóbb 4-3-3-at preferálta.

Az ott töltött szezonja felénél a totalfootballanalysis.com hosszabb elemzést készített a munkájáról, amelyben szerintük érződik Woodgate és Allardyce hatása, de míg utóbbi jóval direktebb focit játszatott, addig Keane inkább a labdabirtoklásra alapoz, és gyakran építkezik hátulról, a kapustól. Ebben gyors volt a csapata, de az is jellemző volt rá, hogy türelmesen ki tudta várni az adódó lehetőségeket.

Robbie Keane egy LA Galaxy és a NY Red Bulls közötti Major League Soccer kupadöntőn 2024. december 7-én
Frederic J. BROWN / AFP

Az edző a pálya szélességét is igyekezett kihasználni, s míg a három középpályása közül egy mindig védekező szerepet látott el, a másik kettő a saját oldalát befutva osztogatta a labdákat hátra vagy előre, előrefutva pedig helyet csinált a szélső védőknek, illetve a büntetőpont magasságáig támogatást is nyújtott a támadó hármasnak. A felfutó szélső védők gyakran fenn is maradtak a középső harmadban, létszámfölényt kialakítva az ellenfél térfelén, és megnehezítve az átjutást a sajátjukra.

A Fradi bő keretében vannak klasszikus szélsők, így elképzelhető, hogy ebben a rendszerben jobban érzik majd magukat, és a csapat új igazolása, a Werder Brementől kölcsönvett, korábbi BL-győztes Naby Keita számára is otthonosabb lehet. Az viszont kérdés, hogyan tud együtt játszani a két legjobb csatár, Varga Barnabás és Matheus Saldanha. 

Keane neve játékosként kétségtelenül jól csengett, vezetőedzőként azonban kevés a tapasztalata. Nem világos tehát, hogyan illik bele abba a képbe, amelyet Kubatov korábban az ideális Fradi-edzőkről festett, amikor megindokolta, miért menesztették 2023-ban Máté Csabát, akinek az irányításával a csapat bejutott a Konferencia-liga csoportkörébe, és a korábban a Crvena zvezdát és a Sampdoriát irányító Dejan Stankovicot nevezték ki a helyére. Az elnök akkor úgy fogalmazott a Hír TV-nek adott interjúban: „Azt gondolom, hogy a ferencvárosi labdarúgásnak az az érdeke, hogy egy magasabb színvonalú edző kerüljön az élére, akinek olyan ambíciói vannak, hogy BL-t akar nyerni. Mindig azt csináltuk (…), hogy egy nálunk, a mi csapatunknál, a mi lehetőségeinknél eggyel ambiciózusabb, eggyel magasabb polcon jegyzett edzővel dolgoztunk. Csaba pont a csapathoz illő edző volt, de nem eggyel nagyobb. Szerintem minket ez hajt, de lehet, hogy én tévedek”.

A csapat most Spanyolországban edzőtáborozik, pénteken a német Münster, jövő szerdán a lengyel Gliwice lesz az ellenfél a felkészülés során. Sok ideje nem marad Keane-nek az elképzelései begyakoroltatására, mert január 23-án már Európa-liga-meccs vár az FTC-re Frankfurtban.

párizsi olimpia 2024