2012. június. 20. 07:45 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. június. 20. 11:49 Tech

Mikor mondható fel a Telenornál kötött hűségszerződés?

A kormány által kiszabott telefonadó miatti tarifaemelés bejelentése után a Telenor a hvg.hu kérdésére azt is elárulta, hogy milyen esetben élhetnek az előfizetők érvényben lévő hűségszerződésük felmondásával.

A Telenor már májusban jelezte, hogy az Országgyűlés által megszavazott telefonadó terhét érvényesíteni fogja díjszabásában. Múlt héten az is kiderült, hogy milyen formában: a lakossági számlás előfizetők nem percenként, hanem hívásonként (és sms-enként) fizetnek majd 2 forintot, a vállalati csomagoknál pedig emelkedik a havidíj, a másodpercalapú számlázást pedig percalapú váltja.

Ezután adódik a kérdés, hogy milyen esetekben van mód a Telenornál a mindenkit hátrányosan érintő telefonadóból némi előny kovácsolására. A hvg.hu kérdésére a mobilcégnél azt válaszolták: kötbér nélküli felmondásra kizárólag azon határozott időtartamú előfizetéseknél van mód, amelyek esetében a változás valamely, a határozott időre tekintettel biztosított kedvezményt hátrányosan érint. A szolgáltató hozzátette: általánosságban elmondható, hogy a kedvezményes készülékvásárlást biztosító hűségszerződések a tarifastruktúra és a szolgáltatásaik átalakítására hivatkozva csak kötbér fizetése mellett mondhatóak fel.

A jogszabály alapján az előfizetőt hátrányosan érintő egyoldalú módosítás kapcsán felmondás csak az értesítést követő 15 napig lehetséges, ennyi idő áll rendelkezésre a felmondásra kötbér nélkül. Javasolt tehát áttekinteni a határozott idejű (hűségvállalást tartalmazó) szerződés, hogy a kötelezettséget milyen kedvezmény fejében vállalta.
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?