A helyzet valószínűleg nem is fog megváltozni egyhamar: a vásárlóközönség (főleg a fiatalabb generáció) ki van éhezve a szebbnél-szebb, a végletekig élethű és grafikai csodaelemekkel telezsúfolt játékokra. Maga az innováció már csak másodlagos vagy harmadlagos: a lényeg, hogy a szemnek mindig legyen megfelelő „rágógumi” – az angol „eye candy” butácska lefordításáért ezúton is elnézést kérünk…

A legjobb példa a stagnálásra a világ egyik legnépszerűbb játékműfajának, az úgynevezett FPS-eknek (First Person Shooter) helyzete: egyre szebbek, a robbanások és az animációk egyre látványosabbak, a játék lényegi eleméhez azonban nem igazán akarnak hozzányúlni. Egy-két üdítően igényes darabtól (pl. Half Life) eltekintve, az FPS játékok az 1993-as DOOM megjelenése óta csak a grafikában/fizikában és egy picit a történetmesélésben fejlődtek. A dolog magja ugyanaz maradt: megyünk előre és a kezünkben tartott fegyverrel lepuffantjuk a rosszfiúkat. A rosszfiúk erre meghalnak (szétszakadnak, felrobbannak), mi pedig megyünk tovább, hogy újra megtegyük ugyanezt…

A People Can Fly által fejlesztett „golyózápor” (Bulletsorm) című játék nem fogja forradalmasítani az FPS-ipart, nem fogja letaszítani a trónról a már emlegetett FPS-királyt, a Half Life-ot. Egy dologban azonban úttörőnek számít.  A Bulletstorm megpróbál egy kis életet lehelni a műfajba, és nem a csodás grafikával vagy a szuper-hiper (epikus) történettel operál, hanem a fentebb említett „megyek és lövök” FPS-játékmenet fel turbózásával, vagy ha jobban tetszik, érdekesebbé tételével. Éppen ezért reklámozzák úgy a játékot, hogy „kill with skill” (kb. „gyilkolj ügyesen”). A People Can Fly újítása, ha nem is forradalmi, de mindenképpen üdítő.

De mi is ez az újítás? Nos, essünk túl előbb a kötelező dolgokon, úgymint grafika, hangok, történet – lássuk, hol nem hoz semmi újat a játék. A Bulletsorm grafikája olyan, mint bármelyik Unreal 3 motort használó játéké (Darksiders, Mass Effect, stb.): szép, hangulatos, megfelelően kényezteti a szemet, de azért nem egy Crysis. 
A történet szintén olyan, mint bármelyik FPS játék sztorija: adott egy főhős, van női mellékszereplő, lesz egy „főgonosz” – egy kellemes B-movie színvonalat hoznak, igényes scifi környezetben, kötelezően sok káromkodással és maszkulin keménykedéssel.

Alapelemeit tekintve a játék igényes, de semmi több, láttunk már ilyet. Érezhette ezt a fejlesztőgárda is, és szerencsénkre bevezették a játékmenetbe a már említett „kill with skill” megközelítést. Eltérően az utóbbi évtized majd mindegyik FPS-játékától, ha a Bulletstormban lepuffantunk egy rosszfiút, azzal még nem értünk el semmit. Ellenben ha elkaszáljuk a térdét, majd egy erős rúgással nekilökjük egy kaktusznak, miután a kaktuszra szegezett áldozat fenekébe (!) beledurrantunk egy sörétes puskával (mintegy pontot téve eme erőszakos rapszódia végére), nos akkor pontokat kapunk. A legkreatívabb gyilkolásokért jár a legtöbb pont. Fejbe/lábon lövünk valakit? Uncsi – gondolták a fejlesztők. Felfrissítették tehát a játékot egyfajta jutalmazási rendszerrel: a viccestől az elképzelhetetlenül brutális módszereken keresztül a „már beteges” kategóriáig rengeteg ilyen „skill kill” található a játékban. Szerencsére van róla adatbázis is, mivel több száz lehetséges változat van; a legnagyobb élmény azonban kétségtelenül az, amikor mi magunk kísérletezzük ki a variációkat.

Az „öldöklős” újítás pontosan arra elég, hogy az amúgy elég rövid (kb. hét-kilenc óra) játékidő alatt egyszer se unatkozzon a játékos.  Ahhoz kevés, hogy egy új klasszikus szülessen – talán ha kicsivel hosszabb, jobb történetre és kidolgozottabb szereplőkre és helyszínekre is maradt volna puskapor a játékmechanika megújítása mellett, akkor most új királyt koronázhatnánk. Ennek ellenére a Bulletstorm remek kis játék lett . Igazi agyatlan, kellemesen „agykikapcsoló” darab, egy érdekes újítással és jó pár emlékezetes jelenettel.