Az első szülők megjelenését követően egyre-másra alakultak az idősebb korosztály távoltartását szorgalmazó felhasználói csoportok, sőt, két élelmes kaliforniai lány, Erika Brooks Adickman és Jeanne Leitenberg még különálló weboldalt is létrehozott My Parents Joined Facebook címen, ahol az érintettek megoszthatják egymással az így kialakuló, néha igen abszurd, vagy akár kellemetlen eseteket. Az oldalt egyébként némi angoltudással felvértezve érdemes átböngészni, mert igen tanulságos, például annak az édesapának az esete, aki fia – és összes Facebook-ismerőse – szeme láttára csatlakozott egy helyi szexklubhoz, de hasonlóképpen járt az egyik anyuka is, aki a szexi fehérneműk iránti rajongását osztotta meg ismeretségi körével.

A gyerekek a saját világuknak tekintik a közösségi hálózatot

AP

„Én nem azért regisztráltam a Facebookra, hogy azt figyeljem, mit csinálnak a gyerekek, csupán egy külföldi ismerősömmel szerettem volna felvenni a kapcsolaott” – mesélte a hvg.hu kérdésére Ivett, egy 13 és fél éves kisfiú édesanyja. „Nem is jelöltem be senkit, de a fiam osztálytársai megtaláltak, így már lettek ismerőseim az ismeretségi körükből, és láttam, hogy mit művelnek és miket írnak egymásnak.”

Ivett akkor lépett akcióba, amikor fiának egyik osztálytársa trágár megjegyzéseket írt a fiú adatlapjára. „Megmondtam a fiamnak, hogy – mivel nem én jelöltem be a barátait, hanem ők engem –, ha már elkerülhetetlen, az ilyen dolgokat írják meg egymásnak privát üzenetben. Ha viszont meglátom, hogy ilyeneket ír valaki, azt szóvá fogom tenni. Azt mondta, 'nagyon égő', amit csinálok. Ekkor leültem vele és megbeszéltük a dolgokat. Biztos vagyok benne, hogy egy tornaóra után, a fiúöltözőben is elhangzanak hasonlók, azonban úgy gondolom, hogy a felnőtté válás felé vezető úton ez egy lépés, hogy vállalják a következményeit, ha a nyilvánosság előtt így viselkednek.”

„A most divatos közösségi hálózatokat hiba lenne csupán sekélyes kapcsolatok veszélyes terepének tekinteni” – mondta a hvg.hu-nak Székely Iván társadalmi informatikus. „Ezek most a virtuális tér McDonald's-ai, amelyeknek megvan a maguk fogyasztói funkciója a tömegtársadalmakban. De az élet, a szó valódi értelmében, benövi ezeket a virtuális tereket is. Jó példa erre a [Henry Joost és Ariel Schulman által rendezett, 2010-es] Catfish című film, amely éppen egy ilyen esetet dolgoz fel - ajánlom mindenkinek, aki hajlandó kicsit elgondolkozni a mai 'Facebook-világon'.”

A Facebook olyan, mint a grund volt 30 évvel ezelőtt

„A szülők megjelenése a közösségi hálózatokon főleg a serdülőkorú gyerekeknél okozhat konfliktust” – magyarázta a hvg.hu kérdésére válaszolva Venyercsán Zsuzsanna iskolapszichológus. „A kamaszra ugyanis jellemző, hogy titkai vannak. Saját határait kezdi meghúzni és külön világába nem enged belelátni. Ez a távolságtartás az önállóságához tartozik, saját gondolatai, véleménye és élményei vannak, ezeket pedig azzal osztja meg, akivel jónak látja. Szülőként ezt tiszteletben kell tartani, különben a serdülő védekezni fog, esetleg még jobban elzárkózik. A szülőkről való érzelmi leválást, az önállósodást segítik a serdülők életében egyre nagyobb jelentősséggel bíró kortárskapcsolatok. A közösségi oldalak eddig kiváló terepet nyújtottak a fiataloknak, hogy a szüleik tudta nélkül megoszthassák egymással érzéseiket, gondolataikat. A szülők megjelenése a virtuális világban hatással lehet a közösségi oldalak használatára. Például egyre több zárt csoport jelenik meg a Facebookon, ahol csak a meghívott tagok tudnak kommunikálni.”

A kamaszok titkolózása része önállóságuk kialakulásának

AP

„Ha belegondolunk, a serdülők beszélgetése a Facebookon, ugyanolyan, mint amikor 20-30 évvel ezelőtt a tinik a grundon beszélték meg az őket foglalkoztató problémákat” – tette hozzá a szintén iskolapszichológusként dolgozó Pálvölgyi Ágnes. „A különbség annyi, hogy utóbbi esetben a szülők nem ültek le a szomszédos padra hallgatózni, most azonban ők is láthatják, hogy miről folyik a társalgás. Ez azért lényeges különbség, mert a serdülők érzelmi leválásának kvázi feltétele, de mindenképpen velejárója egyfajta fizikai elhatárolódás is.”

A két szakember szerint ennek ellenére a közösségi hálózatokon kialakuló, szülő és gyerek közti kommunikációs konfliktusok nem sokban különböznek a való életben megfigyelhető helyzetektől. Ha például a szülő mindenféle hátsó szándék nélkül bejelöli gyermekét az egyik közösségi hálózaton, lehet, hogy a tini nem fogja visszaigazolni. Ez hasonlít ahhoz a helyzethez, amikor a prepubertás korban lévő gyerek már nem feltétlenül szeretné, ha a barátai azt látnák, ahogy az édesanyja a kezét fogva vezeti az iskola elé.

„A fiatalok hajlamosak életük bizonyos szegmenseit szinte korlátlanul feltárni egymás előtt, ugyanakkor igyekeznek kirekeszteni ebből a világból a felnőtteket, a szülőket, a tanárokat” – magyarázta Székely Iván. „Nem akarják, hogy a szülők elkísérjék őket a buliba, a randevúra - és ugyanígy nem akarják ezt a virtuális világban sem. Van természetesen egy része a fiatalok magánéletének, amit megosztanak a szüleikkel, vagy aminek megbeszélésére a szülő ráveszi őket, és ebben - némi vita után - azért kialakul valamilyen konszenzus. A nagy átverés a virtuális világban azonban ott van, hogy a felhasználók egy kulisszát látnak, és elhiszik, hogy csak azokkal osztják meg az információikat, akiknek szánják. Természetesen a valós világban is előfordul, hogy a szomszéd "árulkodik" a szülőknek, tanároknak, hogy a gyereket valahol meglátták valakivel (esetleg akár kirúgva a hámból) de ez beletartozik a közösségi lét sajátosságaiba.”

„A gyerekek a szülők feltűnésére reagálhatnak úgy, hogy külön csoportokat hoznak létre, ahol az anyukák és apukák már nem látnak bele a kommunikációjukba” – tette hozzá Venyercsán Zsuzsanna. „Ez körülbelül olyan, mintha a gyerek azt mondaná: „apa, most hagyjál békén!”

„Egyszerűen annyi történt, hogy megváltozott az a tér, ahol a szülők nevelni próbálják a gyerekeiket” – tette hozzá Pálvölgyi Ágnes. „A gyerekek eddig is megtalálták a kiskapukat, ezután is meg fogják.”

Adnan Omar, a malajziai Taylor’s University pszichológus szakértője kifejezetten ajánlja, hogy a szülők lépjenek kapcsolatba gyermekeikkel a közösségi hálózatokon, mivel így közelebbi kapcsolatot alakíthatnak ki a visszahúzódó, vagy éppen lázadó tinikkel.

„Egyes serdülők számára megnyugtatóbb lehet, ha online kommunikálhatnak valakivel - legyen szó akár a saját szüleikről – mivel így könnyebben meg tudnak nyílni” – magyarázta a szakember az Asia One-nak adott interjúja során.

„Bizonyos szinten ezzel egyetértek, másfelől konzervatívabban gondolkodom a témával kapcsolatban” – tette hozzá Venyercsán Zsuzsanna. „Látom a tendenciát, hogy a mindennapi kommunikációnk színtere mindinkább a virtuális tér lesz. Természetesen ez hatással van a családi kommunikációra, illetve a szülő-gyerek kapcsolatra egyaránt. Éppen ezért nem fordíthatunk hátat ennek a változásnak, inkább arra kell törekednünk, hogy kihasználjuk annak pozitív hozadékait. Valóban nagyszerű megoldás lehet, hogy kiterjesztjük a kommunikációs csatornáinkat erre a virtuális térre, hiszen gyermekeink szabadidejük nagy részét ott töltik. Szülőként mégis ragaszkodni kell ahhoz, hogy ez az online kommunikáció kiegészítse, de ne váltsa fel teljes mértékben a hagyományos értelemben vett szemtől-szembeni kommunikációt. A családi életben mindig is fontosak lesznek a hagyományok, így egy vasárnapi ebéd mellett eltöltött beszélgetést soha nem fog pótolni egy chatelés.”

Tiltás helyett tájékoztatás

Az általunk megkérdezett pszichológusok szerint a felelős szülőknek érdemes még időben leülni a serdülőkorba lépő gyerekekkel és megbeszélni velük a közösségi hálózatokon való kommunikáció különböző formáit, illetve az ott megosztott tartalmak esetleges következményeit.

A Creative Commons licensz által védett, non-profit célokra felhasznáható film a készítők hozzájárulásával jelent meg a hvg.hu-n

„Vannak olyan szülők, akik csak azzal a feltétellel engedélyezik a gyerekeknek, hogy regisztráljanak a Facebookra, ha ők maguk is létrehoznak egy adatlapot, hogy ilyen formában rajtatarthassák a szemüket a gyereken. A szigorú korlátok helyett azonban én a tájékoztatást gondolom megfelelő stratégiának” – fejtette ki Venyercsán Zsuzsanna.

„Magával az internetezéssel kapcsolatban is nagyon fontos, hogy a szülők kellően tájékoztassák a gyerekeiket” – tette hozzá Pálvölgyi Ágnes. „Ma már rengeteg háztartásban a gyerekek szinte egész nap ott ülnek a számítógép előtt, ha pedig ez már elkezdődött, nagyon nehéz visszaszorítani. Ehelyett inkább azt kell megértetni a gyerekekkel, hogy milyen következményei lehetnek az internetes tevékenységeiknek. Emellett azonban nincsen általános recept, a játszmákat a szülő-gyerek kapcsolattól függően le kell játszani, a határokat is ennek szellemében kell meghúzni.”

A szülők életének nem kell a gyerek előtt zajlania - ez fordítva is igaz

AP

„Én személy szerint nem hiszem, hogy a gyerek életének feltétlenül a szülő előtt kell zajlania, amint a szülő élete sem a gyerek előtt zajlik teljes egészében, bár a pozícióik természetesen nem azonosak” – tette hozzá Székely Iván. „A leválás folyamata során a kapcsolat átalakul a valós és a virtuális világban egyaránt. Az én felfogásom szerint a legfontosabb a szülő-gyerek, tanár-tanuló kapcsolatban a bizalom, nem pedig az ellenőrzés. Ehhez azonban kölcsönös törődés kell, amit nem lehet kiváltani informatikai eszközökkel, mint ahogy egy csecsemőt sem lehet szocializálni bepisilés-jelző (és nedvességre áramütést adó) automatával, csak azért, hogy hagyja aludni a szülőket. A törődést pedig nem lehet pótolni ellenőrzéssel. Az állandó ellenőrzés, vagy annak érzete ugyanis torzítja az emberek viselkedését, álságossá teszi őket, a felszínen igyekeznek megfelelni az elvárásoknak, de valójában igyekeznek átverni a rendszert. Akik ilyen körülmények között nőnek fel, azokból nem hiszem, hogy olyan felnőtt társadalom válik, amit kívánatosnak tartunk, vagy akár maguk is annak tartanak. Hozzá kell tenni, hogy mindig vannak határok (amin persze lehet vitatkozni), krízishelyzetek, amikor a szülőnek, tanárnak közbe kell lépnie, meg kell figyelnie a gyereket, sőt akár nyomoznia is kell. Ez azonban a kivétel, nem a főszabály. Én egyébként nem vagyok a veszélydiskurzusok híve, hogy az interneten milyen "veszélyek" leselkednek a gyanútlan fiatalra. Persze lehet felvilágosító órákat tartani, de a lebeszélés, a tiltás gyakran az ellenkező hatással jár. Inkább azt tartom fontosnak, hogy a fiatalok valóban tudatában legyenek annak, hogy hogyan működik a virtuális világ, beleértve az óriási reklám- és életmód-kényszert is. A párbeszédre pedig a legalkalmasabbnak a kreatív műfajokat találom, azokat nem kell magyarázni.”

A szülő-gyerek kapcsolat online kiteljesedésében nem csak a gyerekek reakciója az érdekes, amelyet a szülők internetes megjelenésére adnak, hanem az is, hogy a szülők miként élik meg a digitális világ „meghódítását”. A két fiatal pszichológus hölgy szerint a szülők az alapvető következményekkel tisztában vannak, a konkrét használatban azonban természetesen a gyerekek a gyakorlottabbak.

„A fentiekből következően a fiatalok mindig előnyben lesznek a szüleikkel szemben az új szolgáltatások felfedezésében, használatában, de érdekes módon ugyanolyan tudatlanok (sőt talán még tudatlanabbak) az információik sorsát illetően” – tette hozzá Székely Iván.

Zsuzsanna és Ágnes más szempontból is felfigyelt az internet társadalmat formáló hatására, amelyről a pécsi Városközponti Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény által március 24-25-én immár harmadszor megrendezett Hétszögletű Kerekasztal című konferencián is beszámolnak egy szakmai előadás során. A prezentáció fókuszában az oktatás, egészen pontosan a tanárok szemlélete áll, amely a pszichológusok szerint napjainkban nem megfelelő, mivel a diákok java része már úgy szocializálódott, hogy az internetelérés – és a digitális kommunikáció egyéb formái - természetesek számukra. Bár koncentrációs képességük hatékonysága nem csökken, megváltoztak a figyelemmel, koncentrációval kapcsolatos folyamatok amiatt, hogy az infokommunikációs eszközök egyszerre több tevékenységet elvégzésére adnak lehetőséget (multitasking), amivel a fiatalok élnek is. Egyszerre csevegnek, leveleznek és közben különböző tartalmakat töltenek le.

A tanárok még nem feltétlenül alkalmazkodtak a diákok gondolkodásmódjának változásához

AP

„Szeretnénk a tanárok figyelmét is felhívni arra, hogy haladniuk kell a korral” – magyarázta Ágnes. „A digitális világnak saját külön nyelvezete van, és itt most nem a konkrét írásmódokra, szlengre gondolok, hanem egyfajta megközelítésre. Mivel a pedagógusok ugyanúgy bevándorlók ebben a világban, mint a szülők, a diákok pedig bennszülöttek, a tanároknak meg kell tanulni, hogyan kelthetik fel a diákok érdeklődését, hogyan vonhatják be őket a folyamatba. A digitális bevándorlók és bennszülöttek fogalmát az amerikai Marc Prensky író, oktatással foglalkozó szakember fogalmazta meg, ő újfajta pedagógiát javasol a (bevándorló) pedagógusnak, amely hatékony módszert szolgáltat rá, hogy a technológiai vívmányokat bevigyük az oktatásba. Ezáltal a pedagógusok képesek lesznek motiválni a tanulókat. Ez rendkívül fontos, mert az utóbbi években nem csak a diákok gondolkodásmódja, kognitív struktúrája és figyelmi, koncentrációs képességei változtak meg a technológia miatt, hanem az iskolával, oktatással és pedagógusokkal kapcsolatos elvárásai is. Emiatt fordulhat elő, hogy ha egy, a régi módszereket alkalmazó tanár kiáll egy osztály elé és beszélni kezd, a diák könnyen a motivációját veszítheti, ami számára és a pedagógus számára is hátrányos helyzetet eredményez.”

Prensky szinte egész iparágat épített erre a Digital Game-Based Learning nevű elképzelésére, az ő nevéhez fűződik ugyanis az oktatás és a számítógépes játékok összekapcsolása. Kutatásainak köszönhetően olyan játékok jöttek létre, amelyeket megfelelően lehet hasznosítani a tanulás elősegítésére.

„Persze a tanároknak is hajlandóságot kell mutatni, hogy megtanulják ezt a számukra új nyelvezetet” – tette hozzá Pálvölgyi Ágnes. „Sok pedagógusban igen erős elutasítás él azzal kapcsolatban, hogy a számítógépet, vagy az internet felhasználja a tanítás során. Sokan a mobilra is csak úgy tekintenek, mint olyan dologra, ami zavarja az óra menetét.”

Prensky szerint lejárt az ideje azoknak a tanároknak, akik számára az oktatás egy osztálynyi tanuló, 45 percen át a katedra felé irányuló figyelmét jelenti. Egy modern felfogású tanár ehelyett a téma felvázolása után időt adhat a diákoknak, hogy az interneten kapcsolódó tartalmakat keressenek, majd azokat közösen feldolgozzák.

„Ma már nem a tények ismertetése a lényeg az oktatásban, hiszen azokat pillanatok alatt meg lehet találni a keresők segítségével” – magyarázta Pálvölgyi Ágnes. „Sokkal fontosabb, hogy a ránk zúduló információáradatból ki tudjuk válogatni, hogy melyek a lényegesek és azokat hogyan tudjuk összefüggő egészként prezentálni. Ebben a felállásban már nem az a hierarchia működik, amelyben a tanár feláll a katedrára és előad a diákoknak, hanem segítőként működik közre, a diák pedig így magától megtanulhatja a technika segítségével megkeresni és feldolgozni a számára szükséges tudásanyagot.”

A pszichológusok elismerik, hogy Magyarországon ma nincsen minden iskola minden termében számítógép, de a fentieket akár egy-egy laptop segítségével, csoportmunka formájában is lehetne csinálni.

Az internetes ismeretek alkalmazása az iskolai hétköznapokban is kívánatos lenne

AP

„Valójában a szemléletváltás lenne a lényeg, amelyben a tanár már nem a „mindentudó” oktató szerepét tölti be, hanem útmutatást kínál a diákoknak, hogy hogyan tudnak eligazodni az interneten” – tette hozzá Venyercsán Zsuzsanna. „A bevándorlók problémája nem az, hogy a megszerzett tudás lényeges-e, vagy sem, számukra a kihívást a technika használata jelenti. A bennszülöttek képesek felhasználni a technikát, számukra a kérdés, hogy honnan szerzik be a tudásanyagot, egy bulvároldalról, vagy egy tudományos intézmény adatai közül.”

„A márciusi konferencián tartandó előadásunkkal szeretnénk elérni, hogy a pedagógusok értesüljenek róla, hogy egyáltalán létezik ilyen probléma” – fejtette ki Pálvölgyi Ágnes. „Sokszor ugyanis ők maguk is elszenvedői ennek, de nem látják felülről a helyzetet, csak annyit éreznek, hogy valami nincs rendben, hogy nem tudnak igazából kapcsolatot létesíteni a diákjaikkal, de nem tudják, hogy mit tehetnének. Szeretnénk rávilágítani erre a változásra és egy kicsit változtatni az eddig szemléleten.”