Az, hogy a Facebook-generáció mindent megmutat, még nem jelenti, hogy nem tud a nagy nyilvánosság előtt is titkolózni. A modernkori szteganográfia a közösségi hálón is működik, főleg a tinédzserek körében.
A szteganográfia és a kriptográfia között az a különbség, hogy míg az utóbbinál a kívülálló is tudja, hogy valamit el akarnak előle titkolni, az előbbinél fogalma sincs. Hérodotosz i.e. 440-ben írt az ókori görög titkosszolgálat módszereiről: egy viaszos fatábláról lekaparta a feladó a viaszt, ráírta az üzenetet, majd újra bevonta. Csak a címzett tudta, hogy a réteg alatt fontos információk rejlenek. Volt azonban olyan eset is, amikor a küldöncnek leborotválták a koponyáját, ráírták a tudnivalókat, megvárták, amíg kinő a hajzat, majd elküldték a “beszélő” fejet, hogy kézbesítse az üzenetet. Az ellenség semmi feltűnőt nem látott a kézbesítőn, de a címzett tudta, hogy egy borotva segítségével megtudhatja a hasznos információkat. Ezt hívják szteganográfiának.
A popkultúra segít az ilyen és hasonló jelrendszerek felépítésében. Az előző generáció sokszor nem érti, máshogy fogja fel, vagy nem is ismeri a dalszövegek jelentését. Boyd más módszerekről is tudomást szerzett kutatása során. Vannak akik például deaktiválják profiljukat minden kilépéskor, így senki nem láthatja státuszukat, előző kommentjeiket és posztjaikat.
A leleményesebbek tehát megtalálják a kiskapukat, hogy hogyan váljanak láthatatlanná akkor is, ha elvileg minden látszik. A kommunikációs cselszövés határtalan lehetőségei pedig a fiatalok kreatvitását dícséri.