Tech 2010. május. 14. 14:18

Új fordulat az Apple-HTC szabadalmi csatában

A Google telefonjait is gyártó tajvani HTC (High Tech Computer Corporation) szabadalmainak megsértése miatt eljárást kezdeményezett az Apple ellen, és a vita rendezéséig az iPhone-ok, iPad-ok és iPod-ok amerikai forgalmazásának felfüggesztését követeli.

Először az Apple perelte be idén márciusban a HTC-t, mondván a tajvani gyár az iPhone-okban alkalmazott védett technológiák közül 20 esetben követett el jogsértést.

A HTC most azzal vágott vissza, hogy az Apple öt esetben sértette meg a tajvani cég bejegyzett szabadalmait, és a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságtól (International Trade Commission, ITC) azt követeli, hogy az Egyesült Államokban tiltsák be az ügyben érintett Apple-termékek importját.

"Ügyfeleink, azaz a HTC-telefonok használói és az üzleti partnereink védelmében kényszerültünk az Apple elleni lépés megtételére" - mondta Jason Mackenzie, a tajvani vállalat észak-amerikai üzletágának alelnöke.

Iparági elemzők szerint a HTC válasza várható volt, miután az Apple is jogsértéssel vádolta az egyre fenyegetőbb konkurensnek számító tajvani vállalatot.

Új termékek bevezetésénél gyakran előfordulnak szabadalmi viták. Ezeket a nézeteltéréseket általában kölcsönös licenc-szerződésekkel szokták áthidalni, arra azonban még nem volt példa, hogy a jogi problémák rendezéséig bárkit is kizárjanak a piacról.

 

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.