A CeBIT manapság már nem az újdonságok vására, ezt a szerepet átvette tőle a CES vagy a Mobil Világkongresszus. Innovatív kuriózumokból azért még mindig fel tud mutatni néhányat.
Így, vagy hasonlóan fog kinézni a laptop néhány év múlva – ígéri az Asus. Az egész gép egy hatalmas képernyő, amit a közepén össze lehet hajtani, hogy kényelmesen lehessen szállítani. Az érintőképernyőhöz virtuális klaviatúrát fejlesztettek ki.
A nagy cégek igazán felkészültek a világ legnagyobb számítástechnikai és távközlési szakvásárára. Idén 68 ország 4150 kiállítója mutatja be termékeit Hannoverben. A kisebbek vagy kevésbé professzionálisak - például akinek elhagyták a csomagját a reptéren - viszont, amint azt a Spiegel bemutatta, kénytelenek kreatívak lenni.
A Google az idén jelent meg először a hannoveri bemutatón. Azért, hogy elnyerjék a németek rokonszenvét, Németországban nemcsak az arcokat és a rendszámtáblákat, hanem a házakat, kerteket is töröltetni lehet majd a Google térképéről.
Repülni tanulnak a fotók – az EyeFi koncepciót ismerjük már az USA-ból, ahol ezek a memóriakártyák már jó egy éve elérhetőek.
Az SD-kártyák W-Lan-chipet is tartalmaznak, azaz a fényképeket kábel nélkül lehet a számítógépre másolni.
A megoldás előnye, hogy nem kell a kártyát kivenni a gépből vagy kábelekkel vacakolni, a fotókat egyenesen a számítógépre lehet menteni. Hátránya, hogy nem olcsó: Európában április elejétől lehet megvásárolni az EyeFi cég SD kártyáit – 130 euróért.
A CeBIT kuriózumainak egyike a China Victory International terméke is. Talán utcazenészek vagy sokat utazó koncertzongoristák a célcsoport, mindenesetre ezt a klaviatúrát fel lehet göngyölni. A Spiegel tudósítója szerint viszont olyan érzés rajta játszani, mintha valaki egy fürdőlepedőn próbálna zongorázni.
Az egymillió forintos kérdés pedig: mit reklámoz ez a modell? Igen, színes telefontokokat mutat be a hosztesz a hannoveri CeBITen. Korábban divatos termékek voltak, ma viszont már csak az egyeurós boltokban sztárok a tokok, úgyhogy sztárdizájnereket és minden egyebet be kell bevetni, ha valaki szeretné felhívni a figyelmet rájuk.