A tervek szerint március 4-én zárul le a Spectrialként elhíresült svéd torrentper, amelyben a The Pirate Bay (TPB) gazdái - Fredrik "TiAMO" Neij, Gottfrid "anakata" Svartholm, Peter "brokep" Sunde - és az oldalt pénnzel támogató svéd üzletember, Carl Lundström kerültek a vádlottak padjára a hanglemezipar nemzetközi szövetségével, az IFPI-vel szemben. A vádiratban harmincnégyrendbeli szerzői jogsértés (ebből huszonegy köthető zenéhez, kilenc filmhez és további négy játékokhoz) szerepel, amelyért a vádlottak 188 ezer dollárnyi pénzbüntetést és két év szabadságvesztést kaphatnak, az alpereseket pedig mindezek mellett 13 millió dollárnyi kárterítésre is kötelezhetik. A pert a svéd televízió és rádió is közvetíti, a televíziós adást pedig az interneten is követhetjük, mégsincs különbség a három adás között - képeket ugyanis nem szabad sugározni a tárgyalóteremből.

Mégsem maradnak le egy pillanatra sem azok, akik valós időben és angolul szeretnék követni a tárgyalóteremben zajló eseményeket. A Twitter közösségi és valós idejű hírközlő oldalon ugyanis nem csak Peter Sunde kommentálja élőben az eseményeket, hanem a tárgyalóteremmel szomszédos helységből a svéd bloggerek is, valamint mindazok, akik svédről angolra fordítják az SVT televízió hanganyagát -  elég a #spectrial kulcsszóra keresni a Twitteren, ha mindezeket nyomon szeretnénk követni.

A felperesnek már a per második napján el kellett ejtenie mindazon vádakat, amelyek a szerzői jogsértésben való bűnrészességgel kapcsolatosak, mivel nem tudta bizonyítani, hogy a letölthető tartalmakra mutató .torrent fájlok tényleg a TPB trackereit használták - így az oldal adminisztrátorait már csak az anyagok elérhetővé tételében lehet bűnösnek találni. A per harmadik napján elhangzottak szintén rámutatnak: a szerzői jog nincsen felkészülve arra, hogy büntethessen egy olyan mechanizmust, mint a BitTorrent. A vádlottak ugyanis hangsúlyozzák: a TPB szerverén található .torrent fájlok egyfelől nem tekinthetőek önmagukban jogsértőnek, másfelől egy letöltött .torrent nem jelent semmit, hiszen ha a hozzá kapcsolódó tartalmat a felhasználók nem osztják meg, akkor letölteni sem lehet azt.

Aznap hangzott el Per E. Samuelsson alperesi védőügyvéd elhíresült "King Kong védelme" is, amely az EU egy 2000-es direktívájára hivatkozva azt mondja ki, az információs szolgáltatások üzemeltetői csak akkor vonhatóak felelősségre a rendszerükön át továbbított adatokért, ha maguk az üzemeltetők küldik el az adatokat. Az ilyen adatküldéseket csak a felhasználók követték el, ellenük pedig csak akkor lehet vádat emelni, ha egyértelmű kapcsolatot bizonyítanak be elkövető (a felhasználó) és bűnsegéd (a TPB adminisztrátorai) között, a felperesnek pedig minden egyes esetben bizonyítékot kellene szereznie az ilyen kapcsolatra - mi van akkor, ha a King Kong nevű felhasználó éppen az adott időben a kambodzsai dzsungelből internetezik? A negyedik és ötödik napon Håkan Roswall ügyész és Monique Wadsted szerzői jogi ügyvéd tette fel kérdéseit a vádlottaknak - ezekről részletes összefoglalók olvashatóak a TorrentFreak hírportálon.

A három pernapból álló második héten a felperesek szólaltak fel - a hetedik napon Magnus Mårtensson, az IFPI ügyvédje semmilyen hálózati eszközzel nem gyűjtött bizonyítékot arra, hogy a letöltések kifejezetten a The Pirate Bay trackerét használták volna. A svéd kalózkodáselleni Antipiratbyrån szervezet munkatársa, Anders Nilsson kénytelen volt a védelem ügyvédeinek azt mondani, hogy mégsem tudja bizonyítani korábbi állítását, miszerint a TPB-n található anyagok többségét szerzői jog védi, ugyanis az bizonyítékok hiányában csupán véleménynek minősül, emellett kénytelen beismerni, hogy az illegális letöltések gyakorlatilag a Pirate Bayen kívül zajlanak.

A nyocadik napon az IFPI ügyvezető igazgatója, John Kennedy szólalt fel: elmondása szerint a netezők nem tudnak ellenállni az ingyen zene ígéretének, az üzleti modellek pedig emiatt nem tudnak nyereséget felmutatni. Állítása szerint a zeneiparban nem csupán a zenészeket, hanem a producereket, zeneszerzőket, kiadókat, stúdiósokat, illetve a marketinggel és promócióval kapcsolatos dolgozókat is ki kell fizetni. Emellett kutatás-fejlesztési szempontból a zeneipar a legdrágább a szórakoztatóiparban, ugyanis a bevétel 20 százalékát fordítják új tehetségek keresésére, azoknak pedig nincsen igazuk, akik szerint az internet korában erre nincs szükség. Kennedy szerint a zeneipari marketing az albumeladások első hetére koncentrál, a Pirate Bayen azonnal megjelenő torrentek pedig ezt a hatást semmisítik meg.

A kérdésekre, miszerint mit gondol arról, hogy az illegális letöltések jó hatással vannak az eladásokra, illetve az eladott koncertjegyekre, azt válaszolta: az eladásösztönzés régimódi gondolkodásra utal, valamint minden jó jegyeladás hátterében korábbi sikeres lemezeladás áll. Kennedy és más iparági szereplők véleményét a második hét utolsó pernapján több vélemény is megkísérelte ellenpontozni, majd a technikai félreértéseket tisztázandó Peter Sunde kérte a bírót, hadd mutasson be egy olyan nyolc perces videót (ld. fent), amelyben megmutatja, miként lehet .torrent fájlt létrehozni - a példában megoszott anyag a TPB által írt rövid kiáltvány, a " POwr, Broccoli and Kopimi".

Érdekes, ugyanakkor szubjektív fényben tünteti fel a lemezipar állítólagos válságát Jens Roland médiakutató vendégposztja a TorrentFreak oldalon. A huszonegyedik században nyolc olyan tényezőt említ, amely illegális letöltésektől függetlenül gyengíti a zeneeladások számát. A számítógépes játékipar megjelenése, a határokon keresztüli CD- és DVD-rendelés lehetősége, a kazetták és CD-k újramegvásárlását szükségtelenné tevő MP3, valamint az otthoni stúdiók, kis kiadók felépítésének és megalapításának lehetősége új korszak eljövetelét ígéri. Legalább annyira, mint a hagyományos logisztikai láncokat összezavaró világháló, a streaming zeneforrások, a szabadidős zenehallgatás marginalizálódása, valamint az a tény, hogy a lemezipar saját kardjába dőlt és hagyta, hogy a zeneipari mértékegység a szám legyen, ne pedig a lemez, amelyeken a slágerszámok mellett számos "felejthető" vagy "kitöltő" track szerepelt.

Filmek a fájlcseréről

Előző oldalunkon az első videó a Pirate Bay tagjait is felvonultató dokumentumfilm, a Steal this Film, amely a szellemi tulajdon elleni mozgalomról, illetve a fájlcserélők elleni harcról szól, ennek folytatása pedig a szerzői jogi háborúk technológiai és kulturális aspektusaira vet fényt. Humorosabb hatást kelt a The Scene sorozat, amely egyedi elkészítésben, gyakorlatilag egy képernyőre fókuszálva mutatja be azt, hogy hogyan képzelik el a készítők a scene-tagok életét: az amatőr készítésű sorozat már a második évadnál tart. Aki szeretne még a Steal this Film idejénél is régebbre visszautazni az időben, ajánljuk neki a BBS Documentary-t, amelyben megnézheti, hogyan is nézett ki a fájlcserélgetés a modemes aranykorban.

Nagy meglepetést okozott a felpereseknek a Pirate Bay egyik alapítója, Gottfrid Svartholm (Anakata) a per ötödik napján, amikor közölte: az oldalukon szereplő számos film, zene, illetve egyéb tartalom az úgynevezett warez scene-ből érkezik, a szervezett bűnözés olyan területéről, amely a jogvédett tartalmak elérhetővé tételével foglalkozik. Mindezt úgy, hogy a tartalomhoz nagyon kevés ember fér hozzá, a torrentoldalak üzemeltetői és felhasználói pedig nem csupán nem jogosultak az elérésükre, de a "scene" tagjai még meg is vetik őket.

A warez scene a fórumok és a meglehetősen - bár érthető okok miatt -szűkszavú és konkrétumokban nem igazán bővelkedő leírások (vagy inkább körülírások) alapján ambivalens képet mutat: a szervezett bűnözés olyan formáját, amelyben a tagok a lehető legszigorúbb biztonsági óvintézkedések (és paranoia) mellett a világ gyakorlatilag összes filmjét, zenei anyagát, könyvét, képregényét és programját elérhetővé teszik egymás számára. Ennél több konkrétumot nem igazán lehet megtudni, nyilatkozni ugyanis senki nem hajlandó a témában, az interjúkra pedig, amelyek olykor-olykor megjelennek egy fájlcseréléssel kapcsolatos oldalon, rengeteg becsmérlő megjegyzés, ellenvélemény vagy helyesbítést érkezik, s ezeket egymással összevetve sem tiszta a kép.

A scene első szabálya, hogy nem beszélnek róla, olvasható egy megjegyzésben. A TorrentFreak oldalnak egy névtelen nyilatkozó azt állítja: akik a scene-hez tartoznak, nem kérkednek vele, akik pedig igen, azok csak pénzt akarnak keresni az egyes tartalmak (úgynevezett release-ek, jelölhet a szó bármit új bestsellertől tévésorozat-epizódon keresztül Bach összes művéig) áruba bocsátásával, amit pedig a warez scene kifejezetten illegálisnak és megvetendőnek tart. Egy másik interjúalany azt állítja: a scene tagjai szeretik az izgalmakat, az élteti őket, ha törvényt szeghetnek és egy lépéssel a hatóságok előtt járhatnak; e tekintetben inkább a hatalom, mint a szórakozás jelentheti e csoport összetartó erejét. Az önmagát megnevezni nem kívánó, állítólagos bennfentes szerint szerint e berkekben őrjítően sok adat és release van jelen, ugyanakkor egy jelszóért vagy egy jó kontaktért könnyen átverhetnek bárkit, így minden tag igazából csak magára számíthat. (Tovább árnyalhatja mindezt az a tény, hogy a warez scene-t különböző csapatok - groupok - alkotják, akik különböző típusú tartalmak hozzáférhetővé tételére szakosodtak, illetve az a hiedelem is, hogy a scene beajánlásos rendszeren alapul.)

A különféle release-ekhez különböző módokon jutnak hozzá a scene tagjai: egyesek azt mondják, az alapanyagul szolgáló DVD-ket vagy CD-ket megvásárolják, kölcsönzőből vagy egyenest a gyártóüzemből hozzák ki, előzetes vetítéseken rögzítenek filmeket vagy egy adott filmcégtől még a gyártás előtt lopnak ki kópiát, zenei CD-ket újságírói recenziós példányból konvertálnak át mp3-ba, tévéműsorokat HDTV-csatornán keresztül rögzítenek. Egy TorrentFreak-nek nyilatkozó scene-tag állítása szerint a csoportosulás számos szinten átjárja a szoftvercégeket, lemezkiadókat, boltokat és a mozikat is.

A szcéna számos módon védi magát és szervereit, többek között a - lassan legendaszámba menő - topszervereket, amelyekre a csapatok elhelyezik az általuk "előállított" másolható változatokat. Ezek számítanak az illegális digitális terjesztés legfelső szintjének. Az egyes anyagok innen kerülnek át kisebb szerverekre, a tárolóként használt úgynevezett dumpsite-okra, majd a fájlcserélő hálózatokra, illetve keresőkön is könnyen elérhető oldalakra. Az anyagok terjesztését felsőbb szinteken úgynevezett courierok végzik, ők másolják át az anyagokat az egyes nagy teljesítményű és nagy sávszélességű szerverek között. Úgy hírlik, a szervereken fel/letöltési arány is van, azaz csak úgy lehet róluk letölteni, ha előtte fel is töltenek rájuk más tartalmakat.

A szerverek védelmével kapcsolatban elenyésző mennyiségű információ terjed. Egyes források Unix-alapú szervereket emlegetnek, amelyeken nem naplózzák a forgalmat, az el nem távolítható lemezek titkosítva vannak, a szerver teljes tartalma pedig egy gombnyomásra megsemmisíthető a hatóságok megérkezése előtt. Egy interjúban olyan gépet is említenek, amelyen annyi védelem van, hogy tíz különböző jelszó szükséges a belépéshez. A nyilatkozók és a kommentezők gyakran váltogatott email-címeket, proxikon keresztül nézett levelezést, dinamikus IP-címeket emlegetnek.

A warezzal foglalkozó bűnözői kör, akármennyire is tekinthető elitnek, működése és biztonsági rendszere nem száz százalékos, ha hiszünk a magukat képzettnek mondó fórumozóknak. Hiába terjesztik ugyanis anyagaikat zárt körben, lopott kincseik egy része mégis megjelenik a p2p (azaz fájlcserélő) rendszereken és a torrentoldalakon is. A groupok nem járulnak hozzá ahhoz, hogy csapatnevükkel szignózott anyagaik megjelenjenek a frekventált fájlcserélőkön, ugyanakkor az egyes release-ek felbukkanásuk után pár órával már meg is érkeznek a torrentoldalakra - kérdés, hogy mindez szándékos-e vagy olyan emberi "hibapont", amelynek révén az eredetileg zárolandó anyagok publicitást kapnak.