Sterling ötletei számos ponton tűnhetnek túlzottan forradalminak vagy radikálisnak az idősödő amerikai társadalmat idolizáló ötleteivel. Nem vagyunk modernek, bohémak és undergroundak sem, írja a Viridian mozgalomról szóló első anyagában, csak az idősek érdekelnek minket; szeretjük a rendőröket és a katonákat; jövőkutatók vagyunk; és mivel minden művészeti mozgalomnak volt kedvenc drogja, mi a Viagrát választjuk.

Steve Bowbrick szerint élnünk kéne a jelen lehetőségeivel

Ehhez képest jóval visszafogottabban fogalmaz a fiatalabb generációk szempontából Bowbrick. Öt olyan támpontot fogalmaz meg, amely alapján elindulhatunk a jövőbe: finomhangolva saját figyelmünket, befektetési igényeinket, akár még hozzáállásunkat is. Számos eszközhöz férünk már hozzá, mutat rá a vállalkozó, európai országból lehet Ázsiával foglalkozó naprakész újságot csinálni, ha valakinek erre van igénye, felhúzhatunk pillanatok alatt tartalomszolgáltató oldalt és hirdetést szervezhetünk rá magunknak, a szoftverek, amikkel dolgozni akarunk, ingyen beszerezhetőek, gyakorlatilag óriásira nőttek az egyéni és társas kezdeményezések lehetőségei, éles figyelemmel kell ezeket követni, lecsapni a lehetőségekre, partneri kapcsolatokat kötni, nem pedig eladni magunkat.

Mit jósol Ian Neild, a British Telecom jövőkutatója?

2050-ig tekint előre Ian Neild, a BT jövőkutatója híres-hírhedt listájában, amelyben azt taglalja: körülbelül mikor jelenhetnek meg életünkben a különböző futurisztikus készülékek és elképzelések. Neild tavaly pontosította elképzeléseit listájáról és egyúttal közelebbi fókuszpontot vett előre, 2017-et. Véleménye szerint az elmúlt hatvan évben mi bújtunk a számítógépekbe, az elkövetkező tízben ez fordítva lesz: a nanotechnológia révén aktív make-upot kapnak a hölgyek, amelyek révén bőrárnyalatot, akár bőrszínt, sőt talán még mintát is tudnak változtatni. A játékkonzoloknak, a hozzájuk kapcsolódó, egyre jobban elterjedő HD-kijelzőknek és szélessávú szolgáltatásoknak köszönhetően szórakoztató éveknek nézhetünk elébe. A filmipar mesterséges színészeket fog alkalmazni, mi pedig saját külsőnket és arcunkat helyezhetjük filmek és játékok főszereplőinek (vagy akár főgonoszainak) helyébe. A gyerekjátékok egyszerre robotizálódnak és imitálják háziállatainkat, így elképzelhetőek az olyan robothörcsögök is, amelyek éjszakánként rendet raknak a gyerekszobában és még fel is porszívóznak. A nyugati társadalom öregedésével megnő az igény az életmódjavító és életmeghosszabbító megoldások iránt, elfogadottak lesznek a test- és agyprotézisek. A NASA és Kína visszamennek a Holdra, fokozódik az űrverseny. A "Made in China" fogalom minőségi ugráson esik át és igazi státusz-szimbólum válik belőle.

Még mindig nem érkeztünk el a nyitottság eszméjéhez, gondolkodik tovább Bowbrick, a kapitalista eszmék miatt az ötletek védelme, a szerzői jogok kialakítása évtizedekig volt olyannyira alapvető, hogy nehéz ezen védelmi jogokat átalakítani, pedig sok esetben pont ezek akadályozzák meg, hogy új terjesztési és jogi modelleket alakíthassunk ki, amelyek jobban illeszkednek az internet által kialakított hozzáálláshoz és szellemi mezsgyéhez.

A társadalmi technológiák által az interneten kialakult közösségeket, az ő kapcsolattartási rendszereiket értjük, ezek pedig egy igen jelentős lépést adtak a világhoz, méghozzá a megosztást. A fotósok, hoz személyes példát Bowbrick, eddig csak sajátmaguknak fotóztak, dobozokat töltöttek meg anyagaikkal és nagyon ritkán nézték csak vissza azokat, most bármelyik képmegosztó szolgáltatással folyamatos visszajelzéseket és lehetőségeket biztosíthatunk magunknak, nem is csoda, hogy a videokamerákban és fényképezőgépekben lassan majd alapnak számít majd az, hogy fel tudjuk tölteni az internetre képeinket vagy videóanyagainkat közvetlenül elkészítés után.

Kibővül a valóság, utalunk ezzel az Augmented Realityre, az adatok és a valóság összeolvadására, a nyolcvanas évek idealisztikus cyberterére. Az AR-technológiák két irányban haladnak jelenleg, mondja Bowbrick, a hátra szerelhető, sisakkal ellátott hatalmas monstrumokra, illetve a mobiltelefonokra, amelyeknek csak kameráját kell az azonosítani kívánt tárgyra mutatni, az épületekre mutatva megtudhatjuk, van-e bennük étterem, meddig vannak nyitva, milyen különlegességeik vannak és hogyan vélekedtek róla barátaink korábban. Mégis, a legjobban a William Gibson által megálmodott cybertérhez a Twitter hasonlít, az az üzenőfal, amelyen 140 karakteres gyorsüzenetekben beszélgethetünk barátainkkal és oszthatjuk megy gyorsörömeinket vagy -bajainkat a világgal. A cybertér ezen elképzelése bevallottan klasszikus alapokon nyugszik: John Perry Barlow, az EFF elektronikus szabadságjogi szervezet alapítója mondta azt a nyolcvanas években: "A cybertér az a hely, ahol akkor vagyunk, amikor éppen telefonálunk."

Új módjai nyíltak az öntanításnak, a tanulást-tanítást is ideje lenne már új alapokra helyezni, zárja mondandóját Bowbrick. Az internet ugyanis lehetővé tette azt, hogy az érdeklődést, a témák utáni kutatást, a próbálkozásokat nem egyedül, hanem kisebb közösségekben, fórumokon, nyitott vagy félig nyitott kommunikációs csatornákon tegyük meg, így azonnali visszajelzést kaphatunk eredményünkről, véleményünkről vagy az általunk letett produktumról. Véleménye meglepően egybevág a világszerte elismert Sir Ken Robinson innováció- és kreativitáskutatóéval. A mai középiskolai oktatás ugyanis, mondja Robinson az interneten is megtalálható konferenciaelőadásában, több ponton is elvérzik.

Az egyetemi mintát követő általános- és középiskolai képzés ugyanazon a mechanizmuson alapul - a tantárgyak abba a hierarchiába rendeződnek, amely az ipari forradalom idején még jó lehetett, manapság azonban már másra van szükségük a fiataloknak. A mai radikális változásoknak köszönhetően már jobban kellene a tanároknak és a szülőknek figyelniük, hogy azonnal módosítsák és személyreszabják a még fiatal gyermekek oktatását, ha valamiben kiemelkedőnek tűnnek. Az iskolai rendszer azzal nyomja el a kreativitást, vélekedik mindkét brit szakértő, hogy bünteti a hibázást, a kreativitás ugyanis a hibázáson, a máshogy-csináláson, falról-visszapattanáson is alapul. Az pedig, hogy öt év múlva már nem látjuk, milyen új munkakörök és iparágak alakulhatnak ki a fejlődést követően, csak súlyosbítja a képet, Robinson azt tanácsolja: tervezzük át az iskolai modelleket és lássuk gyermekeinkben azt a reményt, amivé válhatnak.

Bowbrick mindehhez csak azt teszi hozzá: egyszerűbb nemleges gazdasági tanácsokat adni, mint buzdítóakat, de azt tudja: nincsen értelme befektetni a monolitikus szoftveróriásokba, akik nem a nyitott forráskód alapjá dolgoznak és meglehetősen halott ötlet támogatni minden zárt kreaciós modellt. Elvégre, a jövőben könnyen előfordulhat a tény, hogy ha egy jó filmet akarunk megnézni munka után, nekünk kell megalkotni azt. Ha pedig eltöltünk tíz percet a YouTube előtt vagy rögzítjük egy ingyenes segédprogrammal, hogy mit alkotunk egy játékban, rájöhetünk: ez már nem a jövő.