2007. október. 24. 12:25 MTI Utolsó frissítés: 2007. október. 24. 13:10 Tech

Kínai űrszonda Hold körüli útra indult

Útjára bocsátották az első Hold körüli pályára tervezett kínai szondát a középnyugat-kínai Szecsuán tartományban lévő hszicsangi műholdkilövő állomásról.

A Holdistennő 1, azaz a Csang-o ji-hao űrszondát a Hosszú Menetelés-3A hordozó rakéta állítja föld körüli pályára, majd a szonda október 31-én indul el a Hold felé és a tervek szerint november 5-én áll Hold körüli pályára. A szonda várhatóan november vége felé küldi az első képeket a Hold felszínéről.

A kínai űrkutatásban mérföldkőnek számító eseményre több száz újságíró és legkevesebb kétezer fizetős turista érkezett a világ minden tájáról, jóllehet a kilövést bizonytalanná tette a szerda reggeli zuhogó eső. A műholdkilövő állomás 2,5 kilométeres körzetében és a rakéta röppályája alatt élő több ezer embert két órával a kilövés előtt evakuálták.

A Holdistennő 1 felbocsátása csak az első lépés a három részből álló kínai Hold-programban. 2012-ben egy ember nélküli Hold-jármű Holdra szállását tervezik; ez az égitest bizonyos területeit vizsgálná aprólékosan. A harmadik lépcsőben egy újabb jármű landolna a hold felszínén, amely az összegyűjtött mintákat vissza is hozná a Földre.

Egy kínai kormányhivatalnok múlt héten közölte: Kína bízik abban, hogy csatlakozhat a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fejlesztéséhez, amelyben jelenleg 16 ország vesz részt. Kína önállóként a világon harmadikként, elsőként 2003-ban juttatott embert az űrbe, 2005-ben újabb két tajkonautájuk öt napot töltött odafenn.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.