2007. szeptember. 18. 16:49 MTI Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 18. 16:30 Tech

Magyar első díj az EU Fiatal Tudósok Versenyén

Első díjat nyert az EU Fiatal Tudósok Versenyén Valenciában Spohn Márton, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulója, aki a rendkívüli sikert a Növények kártevőkkel szembeni önvédelmének vizsgálata című pályamunkájával érte el - közölte a Magyar Innovációs Szövetség.

Az Európai Szabadalmi Hivatal különdíjával tért haza egy másik magyar fiatal, Buza Dániel István, a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium 15 éves tanulója, ő a Mozgásminta felismerése számítógép segítségével című pályamunkájával érdemelte ki az elismerést.
 
Az EU Fiatal Tudósok Versenyének 19. nemzetközi döntője pénteken kezdődött Valenciában. A hatnapos eseményre 33 országból 81 pályázat készítőit hívták meg. Magyarországot az innovációs szövetség által, a 2006/2007. évben megrendezett 16. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny három első díjas pályázója képviselte.
 
A valenciai döntőn a 18 éves Spohn Márton a három I. díj egyikét nyerte el, valamint részt vehet az idei Nobel-díj átadási ünnepségen, Stockholmban.
 
A növények egy nagy csoportja, de különösen az ajakosvirágúak családjának tagjai képesek bizonyos vegyületek kibocsátásával kártevőiket elriasztani. A díjnyertes kutatómunka kísérletek segítségével mutatta ki ezen jelenség kémiai hátterét. A pályázó által megalkotott elmélet magyarázatot ad arra, hogyan tudja a növény időben koncentráltan felszabadítani önvédelmi vegyületeit, azok lassú termelődése ellenére. A kutatás eredményeinek lehetséges alkalmazási területe a nem környezetterhelő növényvédő szerek fejlesztése - ismerteti az innovációs szövetség közleményében a nyertes pályamunkát.
 
A következő, 2007/2008. évi, 17. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt november elején hirdeti meg a Magyar Innovációs Szövetség az oktatási tárcával közösen.

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.