Gazdaság HVG 2024. december. 04. 18:35

Börtönviselt politikus lesz Donald Trump kereskedelmi főtanácsadója

Peter Navarrót azért ítélték el, mert megtagadta a capitoliumi zavargások kivizsgálására létrehozott kongresszusi bizottság idézésének teljesítését. 

Donald Trump bejelentette, hogy következő ciklusában Peter Navarro kereskedelmi főtanácsadóként segíti a munkáját – írja a CNBC

A bejelentés szerint Navarro feladata az lesz, hogy „előmozdítsa és kommunikálja” Trump gyártási, vám- és kereskedelmi programját. A 75 éves Navarro nem ismeretlen a Fehér Házban, hiszen Trump első ciklusa alatt az egyik vezető kereskedelmi tanácsadója volt.

Trump választása abból a szempontból viszont érdekes, hogy Navarro júliusban szabadult a börtönből, ahol négy hónapos büntetését töltötte. Azért ítélték el, mert megtagadta a 2021. január 6-i capitoliumi zavargások kivizsgálására létrehozott kongresszusi bizottság idézésének teljesítését. 

Trump szerdai bejelentésében azt írta, hogy Navarróval „borzalmasan bánt a mély állam”, egyúttal pedig méltatta Navarro elkötelezettségét a „Buy American, Hire American” elv mellett, amely Trump gazdaságpolitikájának egyik sarokköve volt. 

Navarro protekcionista nézeteiről és a globalizációval szembeni fenntartásairól ismert, Trump 2020-as választási veresége után pedig csalással vádolta Joe Bident.

Trumptól várnak kegyelmet a január 6-i capitoliumi zavargások résztvevői

A megválasztott elnök kampánykörútja során többször is megígérte, hogy kegyelmet ad a lázadóknak.

Fotó: AFP / Kamil Krzaczynski

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.