Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Emma, a regénye főhőse jó kezű masszőrként kezdi, kémként végzi, a történet végére vár rá az ügynökkarrier. Színészként jól ismeri a thrillerek világát, de gondolom olvasóként sem idegen a műfaj.

Sok mindent olvastam, egy színésznek sok mindent kell olvasnia, forgatókönyvekkel, regényekkel, színdarabokkal bombázzák az embert, folyamatosan olvasunk. Aki számomra mindenek felett áll, az Victor Hugo. Tudja, az az alak, aki A nyomorultakat írta. Nekem Hugo a minden, mindennek a csúcsa. Az az erő, az a szív a szavaiban! Mindig lenyűgöz!

Emma a regény egy pontján olyat tesz, amit Victor Hugo hősei sose: a vaginájába rejt el egy memóriakártyát. Amikor a szerkesztője idáig ért a kéziratban, nem mondta önnek, hogy Reno úr, minden tiszteletem az öné, le a kalappal az írói fantáziája előtt, de azért ez így egy kicsit sok?

Semmi ilyet nem mondott. A Disney csatornán, vagy valamelyik másikon ment egy sorozat, ebben láttam, hogy a repülőtereken nem egyszer próbálkoznak a csempészek ezzel a módszerrel. A vaginájukban igyekeznek becsempészni a drogot. Szóval, ez maga a valóság. Meg hát a regényem különösen forró éghajlaton játszódik, nincs sok lehetőség a ruhába rejteni valamit. Így jött ez a fordulat.

Jean Reno

Valery HACHE AFP

“Nem tartozik egyetlen politikai párthoz sem, de baloldali szavazó” – írják Emmáról egy bizalmas jelentésben a beszervezői. Úgy képzelem, Emmát, akit ön balos szavazóként ír le, eléggé aggasztaná ami mostanában Franciaországban zajlik. A francia szélsőjobb előretörésére gondolok.

Nem követem a politikát, nem érdekel. És Emmát sem. Ő nem politikai célokért, hanem emberekért harcol. Ha a politikát nézem, teljes inkompetenciát látok. A politikusok nagy részének fogalma sincs, mit csinál. Teljes a káosz manapság Franciaországban. Nem tesz jót, ha az ember politikával kezd foglalkozni. Másképp is lehet segíteni. Például jótékonykodással. Ezt teszem én is, sok ilyesmiben benne vagyok. Japánban, Amerikában, Franciaországban. Így lehet segíteni. Csak a politikába ne ártsa bele magát az ember!

Több zenei utalást is elhelyezett a regényében: CocoRosie, Pete Doherty, Les Rita Mitsouko – egy kis playlist is összeállítható belőlük. Ez az ön világa?

A hetvenes években voltam fiatal, ezt le sem tagadhatnám: a Beatles, a Rolling Stones, Eric Clapton az én világom. Amikor írok, csöndre van szükségem, de Luc Besson például mindig fejhallgatóval ír, folyamatosan zenét hallgat forgatókönyvírás közben. Nekem ez nem megy, de rengeteg zene van a telefonomon, ha nem írok, belemerülök a zenéimbe. Nem az a fajta zenehallgató vagyok, aki a Spotify-on szörföl, én megveszem, ami nekem kell. Mostanában főleg klasszikusokat hallgatok, egyszer régen rendeztem is egy operát Torinóban. A jazz is jöhet, az egyik barátom lánya nagyszerű jazz-zenész New Yorkban. Ami ki van zárva, az a rap, pedig a feleségem jóban van Jay-Z-vel.