2006. szeptember. 01. 14:50 MTI Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 01. 16:12 Tech

Szeptember 5-én adják át az Oláh György Ifjú Tudós Díjakat

A Széchenyi Tudományos Társaság egyik legfontosabb céljának tartja, hogy egy olyan társadalmi légkör jöhessen létre hazánkban, amely értékeli, elvárja és megbecsüli a szellemi munka kiemelkedő teljesítményeit. Fontos az is, hogy a tudománynak olyan társadalmi beágyazódása legyen, ami igényli a hazai és nemzetközi tudományos eredmények alkalmazását, hasznosítását.

A társaság sajtóközleményében a legnagyobb magyar egyik legfontosabb intelmét idézte, mely szerint nemzeti kötelességünk folyamatosan gyarapítani műveltségünket, tudásunkat, mert ez a forrása nemzeti felemelkedésűnknek.

A társaság elnöke: Széchenyi Mihály
Tiszteletbeli elnök: Prof. Dr. Oláh György(Nobel-díjas, a Priestley emlékérem kitüntetettje)
Tisztségi ügyvezető: Szunai Miklós (kandidátus)

A kuratórium  tagjai:
• Prof. Dr. Demetrovics János (Széchenyi díjas akadémikus)
• Katona Kálmán (országgyűlési képviselő, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke)
• Dr. Király Béla (ny. vezérezredes, hadtörténész)
• Dr. Latorcai János (országgyűlési képviselő, a Gazdasági Bizottság alelnöke)
• Shelley István (az S.O.S.J. Ökumenikus Máltai Lovagrend emeritus kancellárja)
• Prof. Dr. Szántay Csaba (Széchenyi díjas akadémikus)
• Székely Gábor (a Holocaust Közalapítvány elnöke)

Az idei év ifjú tudósai:
• Szabó Andrea (kémikus, Szlovákia)
• Dr. Birher Nándor (Jog-és társadalom filozófus, egyházjogász)
• Széchenyi István (építész, Ausztria)

A rendezvény különdíjazottjai:
• Cseh László (úszó Európa és Világbajnok)
• A szófiai ifjúsági kajak-kenu EB. győztesei: Deák Márton, Karakas Ádám, Papp Sándor , Paumann Dániel, Schenk Áron, Szalai Tamás, Tóth Dávid.

A díjazottakat Dr. Demszky Gábor Budapest főpolgármestere köszönti, a díjakat Oláh György professzor adja át.

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.