2006. június. 13. 13:52 MTI Utolsó frissítés: 2006. június. 13. 13:52 Tech

Fiatal tudósok találmányai a Jövő Házában

Tizenötödik alkalommal adták át az Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny díjait a budapesti Jövő Házában, ahol a nagyközönség kedden és szerdán ismerkedhet meg a fiatal tudósok találmányaival, új módszereivel.

"Számos vélekedéssel ellentétben meggyőződésem, hogy a tudomány, a kutatás területén is lehet versenyezni, hiszen az értékelhető teljesítmények igenis összemérhetők" - mondta Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke a 15. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny ünnepélyes díjátadóján.

Az OITIV-et először 1992-ben szervezték meg, a magyar középiskolás fiatalok azóta sikeresen vesznek részt a verseny európai döntőiben is. Idén első alkalommal nem csak a fiatalok, hanem az őket felkészítő tanárok is részesültek ösztöndíjban.

"Fontosnak tartjuk, hogy az 51 beküldött pályázatból hét a határon túlról érkezett, a négy első díj közül az egyiket egy szlovákiai magyar diáknak ítéltük oda" - mondta Ormos Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központ Biofizikai Intézetének igazgatója, a bírálóbizottság elnöke.

A díjazottak számtalan érdekes találmánnyal érdemelték ki a zsüri ítéletét: első díjakat a sejtelhalás diagnosztizálására kidolgozott módszerért, vírusokkal fertőzött agyi idegpálya-kutatásért, mobiltelefonra letölthető iránytűszoftverért, és hatcsapágyas csillagászati távcsőmechanika kidolgozásáért kaptak a fiatal kutatók.

A második és harmadik díjat olyan leleményes felfedezésekért ítélték oda a gimnazista tudósoknak, mint például az ablaküveg párásodásának megszüntetése, vagy a golyóstoll tintájának eltüntetése, illetve a látó bot kifejlesztése.

Az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny pályamunkái mellett a június 13-án és 14-én megtekinthető Szellemi Termék Börze lehetőséget kínál kutatók, fejlesztők, feltalálók 70 új fejlesztésének a megismerésére, az érdeklődők ez alkalommal térítésmentesen vehetik igénybe az iparjogvédelmi, a marketing, az inkubátorházi és egyéb információs tanácsadást.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.