Tech HVG 2025. január. 11. 16:03

Óriási kárt okoz Japánban a mangakalózkodás, most kitaláltak ellene egy 770 millió forintos trükköt

Még dollárban is milliárdokban mérhető veszteséget okoz Japánnak évente az anime- és mangakalózkodás. Lehet, hogy a mesterséges intelligencia bevetése jelenti majd a megoldást?

Az anime- és a mangaipar a japán kultúra meghatározó részei. Míg az anime kifejezés a japán rajz- és animációs filmekre és sorozatokra utal, addig a manga a japán képregényekre vonatkozik. Mindkét iparág hírhedt arról, hogy alulfizettek az alkalmazottai, akiket elsősorban a lelkesedés hajt. A kalózkodás ezen a területen még a szokottnál is jobban leértékeli a kreatív folyamatokat, érthető tehát, hogy fel akarják venni a küzdelmet ellenük.

Ez a harc azonban nem egyszerű. Százával, sőt ezrével léteznek anime és manga kalózkodással foglalkozó webhelyek, sziszifuszi munkát igényel e meglelésük, majd bezárásuk, ráadásul könnyen újra nyithatnak. A Japán Kulturális Ügyek Ügynöksége most komoly lépésre szánta el magát, amelybe a mesterséges intelligenciát is bevonná.

Az NHK jelentése szerint az ügynökség körülbelül 300 millió jent, vagyis mintegy 770 millió forintot fordítana egy mesterséges intelligenciával működő kalózkodásészlelő rendszer kifejlesztésére, hogy segítsen leküzdeni az animekalózkodást, ami egyes becslések szerint körülbelül 2 billió jent okoz évente.

ScreenRant

A MI-alapú rendszer ideális esetben automatikusan észleli a kalóz tartalmat közzé tevő webhelyeket, miközben megkönnyíti a szerzői jogok tulajdonosai számára a teljes eltávolítási folyamatot, és jelentősen visszaszoríthatja az anime- és mangakalózkodást az elkövetkező években.  „A kalózoldalak manuális azonosítása időigényes, költséges és megvannak a korlátai. Hatékonyabb ellenintézkedés kiépítésével a kalózoldalak visszaszorítását és a jogtulajdonosok védelmének fokozását célozzuk meg” – indokolta a döntést az ügynökség.

A mesterséges intelligencia képzésben részesül majd a kiadók által biztosított, szerzői jog által védett tartalmakra és a szerzői jogokra vonatkozóan. Az MI olyan dolgokat is megvizsgál majd, mint a hirdetések elhelyezése, mivel a kalóz weboldalak általában hasonló elrendezésűek, mint az eredetiek.

Az elképzelés üdvözlendő, ugyanakkor kérdéseket vet fel a mesterséges intelligencia korlátaival kapcsolatban, mivel a kalózoldalak gyorsan alkalmazkodhatnak ahhoz, hogy elkerüljék az észlelést. Ettől függetlenül ez a kezdeményezés még ha nem is tudja teljesen eltörölni, de végre megfékezheti az anime-kalózkodást (attól függően, hogy a rendszer mennyire lesz hatékony), és a szerzői jogok érvényesítése talán elősegítheti a manga- és az animeiparág egészségesebbé tételét, és méltányosabb fizetést biztosít a készítők számára.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.