Bámulatos marketingfogásokkal lett világhírű az itthon legismertebb magyar festő – Munkácsy Mihály a Szépművészetiben

A Nyugati pályaudvaron kiosztották a festők, szobrászok és művésznövendékek közt a fáklyákat; levették a pecsétet a vasúti kocsiról, s a kiválasztottak a vállukra emelték a súlyos, ólom-tölgyfa kettős koporsót. Megindult az éjféli menet a Műcsarnoknál felállított ravatalhoz, aminek a lépcsőjét elborították a koszorúk. 1900. május 9-én aztán a néhány évvel korábbi Kossuth-temetéshez mérhető tömeg – élükön a közjogi méltóságokkal – kísérte ki a Kerepesi úti temetőbe a nemzet halottját.

Bizonyára kevesen érezték akkor, hogy egy korszak is lezárulóban van. Munkácsy Mihály halála után nem sokkal sírba szállt a történelmi festészet, a historizmus, és a nemzeti nagyság optimista kora is. Már működött a „magyar impresszionizmus” bölcsője, a nagybányai iskola, egy évtizeden belül jött a Nyugat, Bartók Béla és a Nyolcak, majd az izmusok. Darabokra hullott az a festészeti tradíció, amelynek egyik utolsó nagy alakja volt Munkácsy. A kulturális földrengések után pedig 1914-ben vége lett a boldog békeidőknek is.

Alighogy meghalt, az impresszionisták és a posztimpresszionisták lázában élő századelőn Munkácsyt gyorsan elfelejtették, vagyonokért elkelt műveinek értéke hirtelen zuhanni kezdett, és ismét csak a magyaroké lett. Hiába finnyáskodik az értelmiség, máig ő a legnagyobb magyar festő, már ha a nagyságot ismertségben és szeretetben mérik.

Minden Munkácsy-kiállítás látogatókban csúcsokat dönt, aligha lesz ez másképp a Szépművészeti Múzeum mostani tárlatával. Ami nem a mítoszépítés, de nem is a manapság népszerű mítoszrombolás igényével lép fel, hanem megpróbálja megmutatni, hogyan épült fel a páratlan világsiker. Nincs erre sarkos megfejtés, fontos része volt benne a zseniális marketinges Charles Sedelmeyer francia–osztrák műkereskedőnek, és a festő arisztokrata feleségének, aki a legmagasabb körök ajtóit is megnyitotta a világéletében egyébként is szerencsés Munkácsy előtt. De leginkább a tehetség és a fanatikus munkabírás repítette a kor celebjei közé a hamar árvaságra jutott egykori asztalosinast, akinek műveiért már a húszas évei végén amerikai milliárdosok és főnemesek versengtek.

A Krasznai Réka által rendezett kiállításon a Köpülő asszony mellett látható a realizmus egyik apostolának, Jean-Francois Millet-nek azonos témájú műve, amely Munkácsy festményének az előképe lehetett. Ám nem másolta az általa csodált Millet-t, hanem annak távolságtartó festőisége helyett szívszorító történetet mesél el. A korai fő művek, mint az 1872–1873. évi Éjjeli csavargók és a két évvel későbbi Zálogház analógiái is ott vannak a tárlaton, így a látogató meggyőződhet arról, mennyi újdonságot hozott Munkácsy a XIX. század második fele realista festészetének nagyjaihoz képest is. A kompozíció, az alakok megformálása jóval drámaibb, mint az akkori élvonalbeli művészek vásznain. Gyakran komplett társadalomképet mutat be, mégsem anekdotikus vagy ironikus, de mindenkor erős érzelmi azonosulásra késztet.