Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatala megszólalt a 228 millió forintos szállásdíj HVG által feltárt ügyében.
Az előző köztársasági elnök hivatali ideje alatt foglalta le a Sándor-palota az akkori elnök és küldöttsége számára a párizsi szállást az olimpiai játékok idejére, a foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható – ezt szombaton közölte a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága az MTI szerint.
A HVG tárta fel, hogy a teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás tavaly nyári olimpiai látogatása után, noha az elnök nagyrészt itthon volt. Cikkünknek kifejtettük, a szállást még Novák Katalinnak és kíséretének foglalták az olimpia teljes idejére Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott összeget kellett kifizetni a szállásért.
Cikkünk írásakor természetesen megkérdeztük Sulyok hivatalát arról, hogy a köztársasági elnök, miért döntött a rövidebb látogatás mellett, de kérdésünkre nem reagáltak.
Most viszont a HVG cikkét szemléző egyik portál felé „helyreigazítási kérelemmel” fordulva a Sándor-palota megnyilvánult az ügyben.
A közleményben hangsúlyozták, hogy a szállás helyszínéről, a küldöttség méretéről, a szobák számáról és a tartózkodás idejéről sem a köztársasági elnök döntött, a szállást nem az ő részéről igényelték, hiszen ő akkor – 2023 közepén – még az Alkotmánybíróság elnöke volt.
A HVG cikkében tett állításokat nem tagadták.
Emlékeztettek arra, hogy Novák Katalin tavaly február 10-én történt lemondását követően a március 10-én beiktatott új köztársasági elnök, Sulyok Tamás vett részt Magyarország képviseletében a Párizsi Nyári Olimpiai Játékokon, de kisebb stábbal és rövidebb tartózkodási idővel.
„Az olimpiát és Sulyok Tamás elnökségét jóval megelőző szállásfoglalás feltételei azonban nem tették lehetővé a költségek gazdaságos visszatérítését a Sándor-palota számára. Ez annyit tesz praktikusan, hogy a Novák Katalin ideje alatt tett foglalás nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható” –írták.
Az olimpiai utazás költségeire korábban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is reagált, ő azt üzente Sulyok Tamásnak: Elnök úr, ilyenkor nem kéne megszólalni? A DK szerint pedig a közpénzek ilyen mértékű pazarlása bűncselekmény gyanúját is felvetheti, ezért közérdekű adatigényléssel fordulnak a Sándor-palotához.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.