2007. március. 29. 10:39 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. március. 29. 12:44 Tech

Agyhullám-dekódert fejlesztettek ki

A Rhode Island-i Brown Egyetem kutatói olyan eszközzel rukkoltak elő, mely segíthet az agyi impulzusok kódrendszerének dekódolásában –írja a New Scientists.

Az idegkutatók előtt álló egyik legkomolyabb kihívás, hogy sikerüljön megérteni a kódrendszert, melyet az agy használ az idegekkel történő kommunikációhoz. A Brown Egyetem kutatói most az idegi szintű kommunikáció egyik fontos részével kapcsolatban, a végtagok mozgatásával összefüggésben tettek fontos felfedezést.

A megalkotott gép az elülső motorikus agykéreg - vagyis a szem és a kéz mozgásának koordinálását végző agyi traktus - jelzéseit vizsgálja. Ezután számítógéppel reprodukálják a rögzített jelzéseket, melyek a főemlősök végtagjainak mozgatásáért felelnek.

Az eredeti jelzések és a számítógépes reprodukciójuk közötti különbségek minimalizálásával azt remélik a kutatók, hogy sikerül megfejteni az agy által a végtagok mozgatásához használt idegi kódokat. Amennyiben ez sikerül, a megszerzett tudást mesterséges végtagok, tolókocsiba kényszerültek, de még beszédszintézist igénylők segítésére is felhasználhatják, a mainál jóval hatékonyabb segédeszközöket fejlesztve. A kezeket és a lábakat mozgató idegi impulzusok megértése ugyanis a mainál sokkal kényelmesebb mesterséges végtagokat eredményezhet, különösen, mert a mesterséges szövetnövesztés is komoly fejlődésen megy keresztül.

Emberi szövetátültetés esetén, amennyiben a páciens saját sejtjeiből „növesztett” pótszövetet kap, radikálisan csökken a kilökődés esélye. Hagyományosan ugyanis különböző szöveteket növesztenek össze, mellyel kapcsolatban a kutatók rájöttek, hogy sokkal egészségesebb szövetek keletkeznek, ha egy tudatosan strukturált rendszer részeként építik őket fel, s ezáltal rendes idegcsatlakozásokat is kiépítenek bennük.

A tokiói Orvosi és Fogászati Egyetem orvosai bejelentették, hogy sikeresen növesztenek sejteket a kívánt formában és méretben. A beültetett implantátumokat nem kell eltávolítani többé, mert az azt alkotó sejtek sikeresen integrálódnak a szervezetbe, melyek megfelelő ellátásban részesülnek vér, tápanyagok de idegi impulzusok tekintetében is.

A „szövetformát” egy fotoszintetikus réteggel borítják be, melyen a sejtkultúrák képesek megtapadni, s a megfelelő formában egymásra épülni. Az orvosok szerint ezzel a módszerrel bőrt és véredényeket is képesek növeszteni, melyeket a szervezet sokkal könnyebben fogad be, minimalizálva a kilökődés veszélyét.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.