Születésnapját ünnepli hamarosan a www, húsz évvel ezelőtt (konkrétan 1991. augusztus 6-án) került ki az első weblab. Tim Berners-Lee készítette a CERN munkatársaként, arról szól, mi az internet, hogyan használhatóak a böngészők, hogyan lehet webszervert létrehozni. A Usenet nevű online fórumon invitálta meg az internetezőket az első www-szerverre.

Amikor szóba kerül a net jövője, múltja, jelene, majdnem biztosan arra is ráterelődik a szó, hogy egyesek – legtöbbször a politikusok – a netet részben vagy egészben kontrollálni akarják. Aki abból indul ki, hogy a net szabad volt, szabad és az is marad, nem számol azzal, hogy a történelem – ha nem ismétli is önmagát – bizonyos együttállásokat igenis újra előadhat.

A legnagyobb

AP

Ugyanaz történik, mint anno a rádióval

A Spiegel Online Tim Wu, a Columbia Egyetem professzorának könyvét idézi. A jogász a The Master Switch: The Rise and Fall of Information Empires (A főkapcsoló – az információs birodalmak tündöklése és bukása) című könyvében azt írja, vitathatatlanul gyorsan változnak az új kommunikációs csatornák a gazdasági és politikai érdekek hatására. A rádiót hozza fel példának, ami az Egyesült Államokban kezdetben kevéssé szabályozott médium volt. Magánszemélyek, kisebb érdekcsoportok, szakszervezetek és egyesületek sugároztak helyi programokat hetente néhány órában. A rádióamatőrök világa virágzott, mert az üzleti modell a készülékek értékesítésére összpontosított, és senki nem akart reklámokat.

Igen ám, de miután 1922-ben leadták az első rádiós hirdetést, hamarosan világossá vált: a spotokból jóval nagyobb jövedelem származik, mint a készülékek értékesítéséből. Nagy rádiós műsorszolgáltatók születtek, hogy folyamatosan lekössék a hallgatók figyelmét, hiszen ez volt a jelentős hirdetési bevételek feltétele. Az amerikai hatóság kiadta a  frekvenciákat a nagy kereskedelmi műsorszolgáltatóknak - később hasonlóan járt el a televízió esetében is. A gazdasági érdekek és politikai döntések nyomására eltűnt a nyílt csatornák színes kavalkádja, felváltotta a jól beszabályozott amerikai műsorszóró rendszer ma ismert formája. Az egykori rádiós gigászok - az NBC és a CBS – még ma is hatalmas médiakonglomerátumok.

Rádiós programokat készíteni vagy szabályozni? Minden pártnak megvolt a maga ötlete arra, hogyan kellene a rádiónak működnie. Ahogy most az internettel kapcsolatban is mindenkinek megvan az elképzelése.

Kérjük, fáradjanak beljebb!

AP

"Ingyenes" és "nyitott" szolgáltatás a csali

Egy 1995-ös szöveg jól mutatja, mit vártak akkoriban: Matthias Lange például úgy vélte, nem áll fenn annak a veszélye, hogy olyan szolgáltatók, mint például a Microsoft, a szabad, önszabályozó e-mailező csoportokkal szemben érvényesíteni tudnák az érdekeiket. 16 év elteltével az ingyenes mailboxok niche termékek, a webes mail-közösségek, mint például a holland De Digitale Stad (virtuális város) is, eltűntek. A zárt szolgáltatások, mint a nyolcvanas évek meghatározó internetszolgáltatója, a Compuserve is volt, nem élték ezt túl. Ugyanúgy, ahogy anno felfedezték a rádióreklám jövedelmező üzleti modelljét, az emailt is kisajáttották az üzletemberek. A webet is ezek a részben ingyenes és nyitott szolgáltatást adó cégek uralják.

Jó példa erre a Google: jóformán a teljes interneten keres, találataihoz ingyenes hozzáférést kínál, és jövedelemének jelentős részére a reklámokból tesz szert. Ugyanakkor úgy "ingyenes", hogy az adatainkkal drágán megfizetünk a szolgáltatásért, és úgy "nyitott", hogy egyre zártabb világba tereli a felhasználókat.

Microsoft-sajtótájékoztató. A legismertebb elem

AP

Facebook, Google, Microsoft, Yahoo, AOL

A Comscore statisztikai szolgáltató cég 2010 decemberében publikált adatai szerint az amerikai internetezők több mint 41 százaléka az öt legnagyobb szolgáltató – a Facebook, a Google, a Microsoft, a Yahoo és az AOL oldalain töltötte az idéjét, amikor internetezett. Egy évvel korábban az arány még mintegy 37 százalék volt.

A stratégiájuk nem újdonság. Az 1900-as évek elején az American Telephone and Telegraph Corporation (AT&T, Amerikai Telefon és Telegráf Társaság) nagyon olcsón kínálta a kis, helyi gyártóknak, hogy a hálózatukat együttműködés keretében csatlakoztassák az AT&T rendszeréhez. Abban a pillanatban, hogy a kis cégek az óriás infrastruktúrájától függtek, azonnal megváltoztatták a feltételeket. Az egykori konkurenseket vagy megvásárolták, vagy kiszorították a piacról. Egyes programozók, akik emlékeznek a Twitter nyitott infrastruktúrájára, valószínűleg látják a párhuzamot.

Feltűnő, hogy ezek a vállalatok ma szinte minden területen megvetik a lábukat: mobilkommunikáció, zene értékesítése, e-könyvek, közösségi hálózatok, fogyasztói elektronika - szinte mindegyik internetes óriás mindent csinálni akar és mindenből pénzt óhajt látni. Így volt ez az 1920-as években is, amikor a telefontársaságok rá akarták tenni a kezüket az új műsorszórási üzletre. A nagyobb vállalatok, mint például az AT&T, szabadalmakat vásároltak fel, hogy a kisebb-nagyobb riválisaikkal szemben érvényesüljenek.

Ez várható húsz év múlva

Az AT&T anno csábító ajánlatokkal állt elő az összes politikai fórumon is. Azzal érveltek, hogy ha elég erősek lehetnek és maradhatnak, számtalan hasznos szolgálatot tehetnek az államnak. Bekábelezik az országot, a rádióprogramok politikailag kiegyensúlyozottak lesznek, a filmek pedig „tiszták”.

A legismertebb

AP

És ma? Sokan emlegetik a „Facebook-forradalmakat”: a közösségi hálón szerveződő, diktátorokat buktató civil kurázsit, a kormánnyal szemben álló választói tömegek hatalmát. Közben az amerikai elnök a Facebookon és a Twitteren válaszol a felhasználók kérdéseire.

Készül a szép új világ, amelyben a kvázimonopóliumok egyre nagyobb hasznot húznak, és átveszik a stafétát azoktól, akik az 1920-as években alapozták meg a szerencséjüket.

Nem a használt vagy fejlesztett technikától függ, hogy ezek a projektek a sokszínűséghez vezetnek vagy az innovációt gátló monopóliumokhoz. A rendszernek önmagában nincs terve, hiszen ugyanazok a hálózati eszközök szolgálhatják a kínai cenzúrázott intranetet vagy a Wikipediát is.

Hogy a hálózat hogyan fog kinézni húsz év múlva, a technikai fejlődéstől ugyanannyira függ, mint a politikai döntéshozóktól, befektetőktől, a szabályozóktól, a felhasználóktól és a szavazóktól.