Magyar Péter és Sulyok Tamás összeszólalkozásából vezette le a veszélyt ifj. Lomnici Zoltán.
Kiforrott, részletes irodalma van annak, hogyan kell egy államot megrendíteni – magyarázta a Kossuth rádióban ifj. Lomnici Zoltán a kormányközeli Századvég Közéleti Tudásközpont tudományos igazgatója. Lomnici bele is fogott ennek a szakirodalomnak a taglalásába: Saul Alinsky, Gene Sharp és Szrgya Popovics munkásságát idézte az MTI beszámolója szerint.
Popovics neve nem először kerül elő a magyar nyilvánosságban: az egykori aktivista-forradalmának a 2010-es években jelent meg magyarul is könyve, melyben a szerb diktátor, Szlobodan Milosevics megbuktatásának történetét írta le. Igaz, a könyvben részletesen leírta módszertanát is, ezzel egyfajta Bibliát adva mindazoknak, akik elégedetlenek mindenkori autokratájukkal. Popovics 2017-ben járt Magyarországon Gulyás Mártonék meghívására, akkor a kormánymédia zavargásokat vizionált – amikből nem lett semmi.
Lomnici most azért húzta elő többek között Popovicsot is, mert szerinte ismét attól kell tartani, hogy Magyarország társadalmát valahogyan megzavarják. Azt mondta, „számos olyan lépést fel lehet fedezni a Tisza Párt vezetése és képviselői részéről, amely arra irányul, hogy Magyarországon a köznyugalmat, a közbiztonságot aláássák”.
Mindezt sikerült abból levezetnie, hogy Magyar Péter a közösségi médiában összeszólalkozott Sulyok Tamás köztársasági elnökkel. Erről itt és itt írtunk bővebben.
Lomnici mindenesetre ragaszkodik ahhoz, hogy „Magyarországon az alaptörvény rögzíti, hogy a köztársasági elnök személye sérthetetlen”. „Ifj. Lomnici Zoltán a köztársasági elnök elleni támadás mellett az előrehozott választás követelését is olyan lépésnek nevezte, amely elsősorban Brüsszelnek fontos. Ennek a kívánságnak a ‘csont nélküli végrehajtója’ Magyar Péter – értékelt” – áll az MTI beszámolójában.