Pénteken tűnt el, kedden találták meg, hazamenni egyáltalán nincs kedve, mégis erre kényszerül az ugandai olimpiai csapat súlyemelője.
Már szerdán jelezte Uganda olimpiai küldöttsége, hogy megteszik a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az olimpiai csapattól pénteken megszökő súlyemelőjüket hazaszállítsák az afrikai országba. A mindössze húsz éves Julius Ssekitoleko Japánba érkezése után szállodai szobájában hagyott egy rövid, kézzel írt levelet, amelyben úgy fogalmazott, hogy nem akar hazatérni, jövőjét a szigetországban képzeli.
A sportolóra Jokkajcsi városában találtak rá kedden, ez az ugandai csapat hivatalos edzőtáborától közel 170 kilométerre található. A rendőrség kihallgatta. Ssekitoleko az ugandai küldöttséggel együtt nem Tokióban, hanem Izumisano városában szállt meg, ahol – mivel a küldöttségből ketten is pozitív koronavírus-tesztet adtak – elkülönítették a csapatot. Az ugandaiakat azóta is naponta tesztelik, az egyik ilyen tesztelés alkalmával tűnt fel a szervezőknek a súlyemelő hiánya.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.