Fradi-utalvány hoznak forgalomba
A Ferencvárosi Torna Club és a Puebla Tanácsadó Kft. meghosszabbította, illetve kibővítette együttműködését, ennek részeként Fradi-utalványt hoznak forgalomba.
A csütörtöki sajtótájékoztatón kiderült, az új termékhez a cég irodáiban, illetve az utalványtőzsdén cserével lehet hozzájutni, de a tervek között szerepel, hogy a Fradi Shopban is beszerezhető legyen. Az utalvány forgalmából származó bevétel jelentős részét a Puebla a klub eddigi támogatásának növelésére fordítja.
Sólyom Sándor, a Puebla ügyvezető igazgatója elmondta, várják elfogadóhelyek jelentkezését, az egyetlen feltétel: kedvezmény biztosítása a Fradi-utalvánnyal fizetők számára. Hozzátette, szerződést kötöttek már többek között egy hipermarkettel, egy utazási irodával, illetve egy sportruházati céggel. A vállalat két éve támogatja a Ferencváros futball- és kézilabdacsapatát, a szponzorációs szerződéseket további két évvel meghosszabbították a felek a csütörtöki eseményen. Sólyom Sándor az MTI érdeklődésére azt mondta, több millió forintról szólnak a megállapodások, amelyek összege nagyjából 20 százalékkal emelkedett az előző támogatási szerződésekhez képest.
A szponzoráció kiterjed a futballcsapat és a női kézilabdacsapat hazai meccsein legjobb teljesítményt nyújtó játékos díjazására. A sajtótájékoztatón bejelentettek egy szakmai együttműködést is: az FTC szakmailag segíti a Puebla tulajdonában lévő salgótarjáni futballklubot, amelyből cserébe a legtehetségesebbek a fővárosi együtteshez kerülhetnek.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.