2012. november. 10. 15:37 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. november. 10. 15:34 Sport

Négy kiváló csapat küzd a vízilabda magyar kupáért

A Deberecen a Szolnokkal, a Szeged pedig a Vasassal találkozik ma délután a férfi vízilabdázók magyar kupa elődöntőjében. A négy csapat, négy kiváló játékosa nyilatkozott a vlv.hu-nak az összecsapások előtt.

Rendkívül izgalmas összecsapások várhatók ma délután a Komjádi uszodában. A Debrecen történelmi sikerre készül (korábban még soha nem jutottak döntőbe). A szolnokiak kellő mértékben tartanak a fizikálisan erős Debrecentől. A tavalyi kupagyőztes Szeged nem nyerni szeretne, hanem címet védeni. A Vasas mellett szól, hogy a saját medencéjében küzdhet meg a tavalyi kiírás győztesével.

Debreceni VSE - Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP

Gyöngyösi András csapata rendkívül komolyan készül a ma délutáni találkozóra, ugyanis debreceni csapat tegnap óta a fővárosban lakik, este pedig a Népligetben edzettek, a Ferencváros uszodájában. A találkozó jelentőségét emelte ki Varga Tamás is: "A csapat eddigi legfontosabb meccse következik ebben a szezonban. A Szeged-mérkőzés is fontos volt, de a bajnokságban lehetőség van javításra, a kupában nincs, itt nem lehet hibázni."

Az esélyeket nem szívesen latolgatta Varga, hiszen a két csapat ebben a felállásban még nem szerepelt egymás ellen. "Férfias küzdelem lesz, természetesen mindent megteszünk  annak érdekében, hogy bejussunk a döntőbe, de minden csapatnak ez a célja" - tette hozzá a Debrecen vízilabdázója.

A szolnoki csapat centere, Kis Gábor szerint nagyon-nagyon kemény mérkőzés lesz a Debrecen elleni. Bármely csapattal szívesebben találkozott volna: "Bármelyik csapat lett volna az ellenfelünk, mindenképpen azt mondtam volna, hogy a Debrecennel szemben lenne a legnehezebb. Nagyon komoly fizikai küzdelemre számítok, erős bekkjei vannak a Debrecennek, biztos vagyok benne, hogy megkapom a 'hideget is és a meleget is' ezen a mérkőzésen."

Véleménye szerint csapata felkészült a mérkőzésre, céljuk a döntőbe jutás. Egyelőre azonban nem szeretne távolabbra tekinteni a délutáni mérkőzésnél. Tisztában van vele, hogy a Debrecen jelentősen megerősödött a szünetben. Ő is kétesélyesnek tartja a mérkőzést: "Bármelyik csapat nyerhet, nagyon szeretném, hogyha mi lennénk azok."

A Szolnoknál mindenki egészséges, még a center is kiheverte a kisebb megfázását. A sorsolás pedig a szája íze szerint alakult: "Kifejezetten örülök, hogy a miénk lesz az első mérkőzés, így be fogunk tudni rendesen melegíteni, nem arról szól majd a melegítésünk, hogy nézzük a másik meccset."

A-HÍD Szeged VE - TEVA-Vasas

A másik elődöntőben a tavalyi Magyar Kupa-győztes Szeged a hazai pályán játszó Vasassal találkozik. Decker Ádám rutinos játékosnak számít a magyar kupában, hiszen négyszer örülhetett már győzelemnek kupadöntőben. Kiemelte, hogy mindenki egészséges és Török Béla is visszatér, bár nem tudja, hogy mire számíthatnak tőle.

A helyszínnek pedig kimondottan örül Decker: "Ami engem illet, számomra inkább előny, mint hátrány, hogy a Vasas otthonában játszunk, ugyanis nagyon szeretem a Komjádi uszodát." A Vasastól viszont tart a kétszeres válogatott játékos: "Ha azt játsszák, amit kedden az Eger ellen - az szenzációs volt, ha ugyanilyen formát mutatnak szombaton -, akkor nagyon nehéz lesz döntőbe jutnunk."

Tavaly még nem szerepelt a Szeged csapatában, így ő nem címvédőként száll majd vízbe. Azonban a csapattársai már tudatták vele, hogy nem nyerni mennek a Komjádiba, hanem címet védeni: "De ezzel egyébként én magam is hasonlóan vagyok, hiszen eddig már négyszer voltam Magyar Kupa-győztes csapat tagja. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lesz sétagalopp, de kupával szeretnénk hazautazni."

A Vasas csapatából volt két hiányzó az Eger elleni bajnokin. A kapus Nagy Viktor és a center Hárai Balázs nem játszhatott. Katonás Gergő elárulta, hogy Nagy egész biztosan nem fog játszani a Szeged ellen, míg Hárai szereplése bizonytalan. Azonban nem aggódik, mert az Eger ellen már bebizonyították, hogy a csapat a hiányzók nélkül is képes jó teljesítményre: "Egerben szép eredményt értünk el, a  legvégére fáradtunk el egy kicsit, de így is sikerült ikszre mentenünk a mérkőzést."

Katonás kiemelte, hogy a hazai pálya előnye abszolút mellettük szól: "Számunkra hazai pályán lesz a meccs, úgy gondolom, ebben a közegben a Szegednek nincs sok sikerélménye a velünk vívott meccsekkel kapcsolatban, mindenképpen a döntőbe jutást tűzzük ki célul." Érzése szerint remek hangulatra lehet majd számítani a Komjádiban, és nem csak a vendégek szurkolói miatt. Végül Katonás hozzátette, hogy a kilátogató szurkolóik miatt is hajtani fognak: "Várom már nagyon a meccset és remélem, örömöt fogunk szerezni a szurkolóinknak."

párizsi olimpia 2024