Eb-aranyérmes a Takács-Lakatos kenupáros
A magyar versenyzők egy-egy hivatalos és nem hivatalos aranyérmet, valamint egy ezüstöt gyűjtöttek a vasárnap délelőtti döntők során a zágrábi kajak-kenu Európa-bajnokságon.
A két győzelem a londoni olimpiára címvédőként készülő Kovács Katalin és a 30. születésnapját ünneplő Douchev-Janics Natasa alkotta kajakos duó, valamint a Takács Kincső, Lakatos Zsanett kenupáros nevéhez fűződött 500 m-en. Utóbbi szám ugyanakkor hivatalosan nem számít bele az összesítésbe, mivel mindössze három egység indult a döntőben. A szintén ötkarikás induló Kozák Danuta második lett K-1-ben ugyanezen a távon.
Az olimpiai kvalifikációért is hajtó Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás és Pauman Dániel összeállítású 1000 m-es kajakos kvartett csak ötödikként ért célba, s ez azt jelenti, hogy ebben a számban még nem zárult le a londoni válogatás, ehhez ugyanis a dobogón kellett volna végeznie a hajónak.
A további 500 m-es döntőkben a Pintér Márk, Kugler Attila kajak kettes ötödik, Szalai Tamás (K-1), Mike Róbert (C-1) és a Vasbányai Henrik, Németh Szabolcs kenupáros pedig egyaránt nyolcadik lett.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.