Lehetséges, hogy egy csupa amatőrökből álló csapat megveri a profikat? És az, hogy ismeretlen rendőrként valaki leiskolázza a világot? Szinte hihetetlen, de előfordulhat. Olyan győzelmeket gyűjtöttünk, amelyek a maguk korában megrengették a világot. Szó lesz például egy medvéről is, aki talán még most is ott áll, és nem érti, miért történt vele az, ami.
Egy olyan országban, ahol a vízilabda-válogatott három egymást követő olimpián is az első helyen végez, talán felesleges is bizonygatni, mekkora siker a világ legjobbjának lenni.
Folyamatosan arra készülni, azért küzdeni, hogy végül győtesként felállhasson valaki a dobogó tetejére. De mi van azokkal a versenyzőkkel és azokkal a nemzetekkel, akik az esélytelenek nyugalmával ugranak be a vízbe, húznak korcsolyát vagy kezdenek el futni? Az ő esetükben talán még édesebb a nem várt győzelem.
Mivel közeleg az olimpia, olyan – a maguk idejében szinte megmagyarázhatatlan - győzelmeket gyűjtöttünk, amelyek helyet követelnek a történelem könyvekben.
1. Colette Besson
Colette Besson az 1968-as mexikóvárosi olimpián tűnt fel és a maga 22 évével igazából senki sem tartotta veszélyesnek. Ugyan mire mehet egy fiatal testnevelő tanár a franciaországi Bordeaux-ból, kérdezték sokan. Nem volt olyan, hivatalosan mért ideje, ami valóban számított volna és érdemes lett volna felfigyelni rá. Sőt, két évvel korábban még az Európa-bajnokságra sem jutott ki a francia válogatott színeiben. Mexikóvárosban aztán robbantott. Mindenki megdöbbent, amikor olyan esélyes előtt, mint az angolok favoritja, Lillian Board, megnyerte a 400 méteres síkfutást. A brit hölgynek egyébként még 100 méterrel a cél előtt is kényelmes előnye volt, Besson pedig az ötödik helyen futott. Máig érthetetlen, hogyan lett aranyérmes.
2. Alexandre Bilodeau
A kanadai Alexandre Bilodeau 2010-ben úgy érkezett a vancouveri téli olimpiára, hogy négy évvel korábban mindössze a 11. helyen végzett buckasízésben. Valószínűleg őrültnek tartották volna azt, aki Dale Begg-Smith és Bryon Wilson ellenében őt teszi meg győztesnek. Aki mégis így tett, az nagy pénzt kaszálhatott. Merész és bevállalós futamot láthattunk tőle, egy alkalommal pedig még a kiesés szele is meglegyintette, miután elvesztette az egyensúlyát. Mégis versenyben maradt. Sőt, az ugrásnál kockáztatott, és szenzációs (és hibátlan) mutatványával sikerült megszereznie az első helyet.
3. Rulon Gardner
Azt a pillanatot, amikor Rulon Gardner kezét felemelte a bíró, senki nem felejti el, aki egy kicsit is szereti a birkózást, vagy általában annak szurkol, akinek minimális győzelmi esélyei vannak. Miért volt meglepő, hogy a 2000-es olimpián Sydneyben legyőzte Alexander Karelint? Például mert Bessonhoz hasonlóan Gardner is egy “senki” volt a játékok kezdetén. Karelin (A szibériai medve) akkor már 13 éve volt veretlen és nem tűnt valószínűnek, hogy pont az amerikai ellenfele állítja majd meg. A papírforma azonban felborult és a boldogságtól repkedő Gardner mellett szinte sajnálni valóan aprónak tűnt az egyébként félelmetes és háromszoros olimpiai bajnok Karelin, aki talán azóta is ott áll és azon gondolkodik, hogy történhetett meg ez pont vele.
4. Jack Fleck
Jack Flecket az 1955-ös golf US Open győzteseként emlegeti a sportvilág. Egyáltalán nem volt azonban benne a levegőben, hogy így lesz. Ha az nem lenne elég, hogy az amerikai Iowa államból érkező Fleck csak egy egyszerű önkormányzati tisztviselő volt a többiek szemében, akkor az már biztosan elbizonytalanította legmerészebb híveit is, hogy a négyszeres győztes Ben Hogan volt az ellenfele. Az utolsó lyuknál egy ütéssel le volt maradva a bálványának tartott Hogan mögött. Olyannyira lehetetlennek tűnt a győzelme, hogy az NBC-nél úgy döntöttek, nem is folytatják tovább a közvetítést és bejelentették Hogan ötödik győzelmét is. Hiba volt.
5. Abebe Bikila
Úgy nyerte meg világ legjobb idejével a maratont 1960-ban, a római olimpián, hogy egy kis afrikai faluból, ismeretlen versenyzőként vágott neki a távnak és a szúrós köveken mezítláb futott, ami pokoli fájdalmakkal járhatott. Korábban afrikai sportoló érmet sem szerzett olimpiákon. Bikila négy évvel később ismét meghökkentette a világot, újból megnyerte ugyanis a maratont. A címvédés pedig addig senkinek sem sikerült ebben a számban.
Az is nehezítette a helyzetét, hogy hat héttel korábban vakbélgyulladás miatt életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Amikor megérkezett Tokyóba, még látszott rajta, hogy rendkívül gyenge és a beszámolók szerint erősen sántítva és lassan tudott csak sétálni.
Szinte hihetetlen, de igaz, hogy a sebészeti beavatkozás és a verseny között egyetlen alkalommal sem edzett, mégis leiskolázta a mezőnyt.
6. Garri Kaszparov
Kaszparov 1996-ban egyáltalán nem számított nímandnak, hanem éppenséggel a sakk királyának. A Deep Blue nevű számítógéppel szemben mégsem adtak neki sok esélyt. A gép másodpercenként 100 millió lépést nézett át és ebből választotta ki a legmegfelelőbbet. Az emberi agy nem képes ekkora teljesítményre, egy számítógép viszont nem támaszkodhat az intuícióira, ezért nem is húz soha semmilyen váratlan lépést. A '97-es visszavágóra a programozók erősítettek és építettek egy olyan masinát, ami másodpercenként 200 millió lépés közül válogathat. Ezt már elveszítette Kaszparov, de így utólag is büszkék lehetünk rá az első meccs sikere miatt. Kaszparov később azt mondta, hogy az IBM semmit nem volt hajlandó elárulni a gép döntéshozatali metódusáról, ezért a mérkőzések kísérleti értéke nulla volt.
7. Greg Lemond
1989-ben Greg Lemond úgy nyerte meg a Tour de France nevű francia kerékpáros körversenyt, hogy valamivel több mint két évvel korábban még az életéért kellett aggódni. Azon a tavaszon ugyanis egy vadászbaleset érte: repeszek kerültek több szervébe is, így tüdejébe, a vékonybelébe és a szívébe is, és megsérült a háta és a lábai is. Kétéves rehabilitáció után épült fel teljesen. A verseny elején az is nehezítette a helyzetét, hogy a lábában elfertőződött egy ínszalag. Lemond végül megnyerte az egy időfutamból és 21 szakaszból álló 3285 km-es versenyt. A körverseny történetének második legmagasabb átlagsebességű időfutamán, amely akkor még Párizsba vitte a versenyzőket, 58 másodpercet vert Laurent Fingonra, így 8 másodperccel előzte meg az összesítésben.
8. Lasse Wiren
Nézzük, mit is tudunk róla!? 1949-ben egy finn falucskában, Myrskylában látta meg a napvilágot. Rendőrként dolgozott, majd hosszútávfutásban 1972-ben és 1976-ban lett olimpiai bajnok. 1972 előtt viszont senki sem figyelt oda rá, csak egy ismeretlen versenyzőnek, egy csodabogár rendőrnek tartották. Ebben az évben Münchenben aztán mindenki megtanulta a nevét. 5000- és 10.000 méteren is első lett, utóbbin pedig nem is akármilyen teljesítménnyel. Mindenki úgy tartja, hogy az a futó, aki kiesik a ritmusból, képtelen összeszedni magát egy versenyen. Nos, Viren máshogy gondolta. A szeptember 3-án megrendezett döntő tizenkettedik körében ugyanis elesett, amikor összeütközött egy Emiel Puttemans nevű versenyzővel. A finn azonban nem adta fel. Visszaállt a versenybe és megnyerte. Sőt! Világrekordot jelentő idővel lett övé az aranyérem.
9. Amerikai jégkorong válogatott
1980-ban mindenki biztos volt abban, hogy a téli játékokon Lake Placidben (Egyesült Államok) a szovjetek jégkorongozói nyernek. A négyes döntőben azokkal az amerikaiakkal játszottak, akik közül mindenki amatőr volt. Ezt a szovjet csapatot tartják a valaha volt legerősebb szovjet válogatottnak. Minden játékosuk profi volt, híresnek és már befutottnak számítottak. Egy évben 11 hónapot hokiztak, ez volt az, amihez értettek. Mégis megtörtént a csoda. Egy évvel korábban a szovjetek az amerikai profi liga (NHL) válogatottját szinte felfalták, 6-0-ra intézték el őket. Utólag esetleg elmondható, hogy ez elaltatta az éberségüket. A Szovjetunió egyébként 1964 óta mindegyik tornát megnyerte, 24 mérkőzésükből huszonkettőn győztek. A végső eredményről döntő meccsen az amerikaiak 4-3-ra verték meg őket és lettek végül bajnokok.
10. Steven Bradbury
2002, Salt Lake City, rövid pályás gyorskorcsolya, 1000 m, férfi döntő. Steven Bradbury győzelme nem csak azért érdekes, mert Ausztrália első aranyérmét szerezte a téli olimpiák történetében, hanem azért is, mert a dobogó tetejéig vezető útja is rendkívüli volt: mindenki kiesett előle. És nemcsak a döntőben, Bradbury ugyanis már az elődöntőbe is úgy jutott be, hogy a középdöntőben kicsúsztak vetélytársai, majd az elődöntőben ugyanez megismétlődött, és aztán a döntőben is elsodorták egymást Bradbury ellenfelei. A fináléban az ausztrálnak köze nem volt a futamhoz, leszakadva követte az élen korcsolyázókat, de pont ez lett a szerencséje, hiszen így kimaradt az utolsó kanyarban történt négyfős bukásból és könnyedén átsiklott a célvonalon - elsőként. A 2002-es Salt Lake City-i játékok óta angolszász nyelvterületen a "Do a Bradbury!"-kifejezés gyorsan elterjedt. Vagyis akkor se add fel, ha esélytelen vagy/utolsóként haladsz, mert kijöhetsz belőle győztesként! Éppen úgy, mint anno Steven Bradbury.
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
