A magyar vívás totális kudarcáról, a csapataink nélküli londoni olimpiáról már sokan elmondták véleményüket. Szinte mindenki megemlíti, hogy jó magyar szakemberek dolgoznak szerte a nagyvilágban. Egyikük, Szepesi László kivitte a kínai férfi és női vívókat az olimpiára - miközben itthon nem kapta meg a szakmai feltételeket a munkához.
„Öt szinten épült fel az itteni vívóközpont. Három emeleten vívótermek vannak, a középső szinteken pedig az orvosi szobák meg a konferenciatermek.”
Így festi le a pekingi Testnevelési Sportközpont számára legfontosabb részét Szepesi László. A magyar vívóedző, aki 2010 óta dolgozik Kínában, a férfi és a női vívóival is kvalifikálta magát Londonra. A fiúk az utolsó, moszkvai Világ Kupa csapatversenyén általános meghökkenésre mindenkit megvertek.
Ugyanazon a versenyen, amelyiken a magyar csapat végleg elbukott.
Szepesi László számára a külföldi edzősködés korántsem ismeretlen, 1982-93 között Franciaországban dolgozott, az ő tanítványa volt a kétszeres olimpiai bajnok Jean Francois Lamour. De Szepesi magyar edzőnek tartja magát, aki elsősorban a magyar vívásért akart tenni.
A Testnevelési Egyetem adjunktusaként dolgozott hazatérte után, amikor nem fért a válogatott közelébe. A hazai edzőképzésnek tíz évig volt a vezetője. És Nébald György mellett ismét a válogatottnál dolgozott 2010-ig. A magyar vívók mélyrepülése már akkor elkezdődött, Szepesi szerint szonban lehetett volna és lehetne ez másként.
„Nébald Gyurit nagyon komoly támadások érték Peking után. Holott a legnagyobb probléma nem személyi kérdés, hanem az, hogy Magyarországon a válogatott mellett dolgozó mindenkori kapitányok – az egy szem Kulcsár Győző kivételével – effektíve nem végezhetnek szakmai munkát, csak adminisztratív feladataik vannak.
Kulcsár az egyetlen, aki iskolázik a tanítványaival a válogatottban is. Holott minden szakmai munkának ez a lényege: a különböző klubokból érkezett versenyzőket együtt felkészíteni. Nekem meggyőződésem, hogy az vezetett a kudarcokhoz, hogy a válogatottban nem folyik szakmai munka.”
2009-ben a moszkvai Világ Kupán – ahol idén elbuktunk – még a magyar csapat nyert, abban az évben a világbajnokságon még három bronzérmet szereztek a férfi és női kardozók.
„Aztán szakmai váltás történt, kimondták a fiatalítást, de főként nőtt a bizalmatlanság az edzőkkel szemben. Támadták Nébaldot, konfrontáció volt Nemcsik Zsolt csapatba rakása miatt – én elvileg támogattam, mert olyanokat tudott, amiket mások nem, de a fiatalok nem fogadták jól – és erre ráment a párizsi vb.”
Szepesi futball-példával érzékelteti a vívóválogatott szakmai problémáját: „Amikor a szövetségi kapitány megkapja a játékosokat, azok már felkészített focisták, neki csak a taktikát kell összerakni rájuk. Vívásban nem így van, itt ténylegesen dolgozni kellene velük, mielőtt összeraknak egy csapatot. Ha nem tudjuk, hogy technikában-taktikában mit képes megcsinálni az adott együttes, akkor nem lehet eredményt elérni.”
A modell, amit fel kellene építeni, szerinte a hetvenes években működőre kellene hogy visszanyúljon. A kiemelt klubokban nem az összes fegyvernemet, hanem egyesületenként egyet-egyet kellene preferálni és mesterekkel, szakemberekkel szakági fellegvárakat építeni.
„Én nem az anyagi feltételek miatt jöttem ki, hanem mert a szakmai munkámat nem tudtam otthon folytatni. Semmit nem jelent, amikor azt mondogatják az otthoni vezetők, hogy hatvan magyar edző van külföldön – miközben senki nem akarja őket használni. Ezek csak számok. Nem a feltételrendszeren múlik minden. Athén előtt Romániába hívtak segíteni, öt vívójuk volt összesen, naponta négy órán át nem volt áram, de olyan lelkesen dolgoztak, hogy öröm volt látni.
A magyar vívókra meg még mindig pakolják az elvárásokat. Ezek a fiatal srácok, akik ott voltak Moszkvában, nem tudják még ezt elviselni, hogyan tudnák. Pedig Szilágyi Áron a korosztálya legtehetségesebb vívója. De kérem, ne írják már le többé, hogy „hungarikum” a magyar vívás, mert már régen nem az. Csak agyonnyomja őket a teher, ha ilyeneket hallanak.
| Szakmai tisztesség |
Szepesi László a moszkvai kvalifikációs verseny után ezzel a címmel szentelt tanulmányt a magyar válogatottnak és a magyar szövetségi kapitánynak, Kovács Tamásnak, aki nyilatkozataiban a kínaiak sikerének „mellékízeire” tett célzásokat. Ebből a szövegből idézünk:
„Nem akarok semmit mondani a körülményekről, de azért annyit megjegyeznék, hogy a kínaiak az olaszokat és az amerikaiakat is nagyon simán verték meg, és nagy összeölelkezés volt a végén... – kezdte mondandóját csalódottan az MTI megkeresésére Kovács Tamás szövetségi kapitány. A kínai kardcsapat ’44-re győzte le Koreát a nyolcba-jutásért, majd az olasz és az amerikai csapat után legyőzte a házigazda (kétszeres világbajnok) oroszokat, és ezzel a kínai kardozók jutottak ki Londonba.
A moszkvai versenyen Szabó Vilivel, a német csapat vezetőedzőjével beszélgettem: - „Te érted, hogy miket nyilatkozott Kovács a padovai verseny után”? – kérdezte csodálkozva. - „Az olaszok (vívók, vezetők és – főleg - a bírók, fel vannak háborodva. Hogy lehet ilyet újságban állítani, amit nem lehet bizonyítani? Ha ez a véleménye, az az ő dolga, de bizonyíték nélkül ilyet állítani, ostobaság. Csak magára és a magyarokra haragítja a nemzetközi mezőnyt” – jegyezte meg találóan a szakember.
Évek óta panaszkodunk a magyar vívás, a magyar vívók diplomáciai elszigeteltségéről. Hogy nincs, vagy alig van meghatározó képviseletünk a Nemzetközi Vívó Szövetségben (FIE). Hogy alig hallható a hangunk, amikor fontos döntéseket hoznak (egyre gyakrabban nélkülünk). Ebből a szempontból valóban oktalanság így nyilatkozni. De a diplomáciai megfontolásokon túl én súlyosabbnak találom a nyilatkozatban megnyilvánuló szakmai tudatlanságot. Ez legalább annyira érdekes és fontos, mint az előző szempont.
Lapot húzni, 19-re, nem volt tisztességes a magyar csapat öregjeivel szemben. Mert ez a „fiatalítás”, tényleg csak laphúzást jelentett. Sem Gál Csaba, sem Iliász nem bizonyított, nem bizonyíthatott ez elmúlt évben. Egyszer–egyszer vívtak csak a magyar csapatban. Semmi, semmilyen (egyéni) eredményük nem igazolta ezt a ”bizalmat”. A franciák a fiatalítást már egy éve elkezdték. (A fiatalok pedig egyéni eredményükkel vívták ki a csapatba kerülésüket). |
A magyar edző Kínában megkapta a teljes szakmai bizalmat, ahogy anno Franciaországban is. Tíz női és tíz férfi vívóval kezdte a munkát, a kijutóktól sokat vár Londonban.
„Új dolgokat kellett megtanítanom nekik, majdnem megjártam velük. Nem tudtak alkalmazkodni a meglévő szabályokhoz. De azzal, hogy iskolát adhattam nekik, lassan megváltoztattam őket. Pedig nekem is tanulnom kell közben, nem mindig egyértelmű, hogy mivel teszek jót a tanítványomnak. Előfordulhat, hogy abba bukik bele, ha valamit megtanítok neki, amit nem kellene.
Cél itt egy létezik: az aranyérem. Ha megnyerik, istenek lesznek, ha ezüstérmesek, senkik, ahogyan én is senki leszek. A sportvezetés elég egyértelműen fogalmaz, igaz a feltételek is megvannak. A Testnevelési Sportközpontban a vívás mellett négy másik sportág bázisát építették fel hatalmas területen. Bentlakásos a rendszer, egy szociális szempontú központosítás van itt, minden előnyével és hátrányával együtt.”
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
