Négy napig vánszorgott törött lábával a sivatagban egy 64 éves amerikai hegymászó, mielőtt a mentőegységek rátaláltak. Amos Wayne Richards egyedül vágott neki még szeptember elején Utah államban a Little Blue John kanyon megmászásának, ám leesett egy szikláról, és lábát törte.
A nemzeti park őrei másnap kezdték keresni, amikor nem találták táborhelyén. Mint a ma már otthonában lábadozó Richards a helyi televíziónak elmondta, túráját az Oscar-díjra jelölt 127 óra című film inspirálta. A balesetben nemcsak lábát törte, hanem a válla is kiugrott, de azt három-négy percen át tartó mozgatással sikerült visszatornáznia a helyére.
Mivel a térségben nem volt térerő, mobiltelefonját nem tudta használni. A sziklás terepen vánszorogva indult vissza gépkocsijához. Kulacsát esővízzel töltötte meg, két fehérjerudacska volt a hátizsákjában. GPS készülékét követve nyolc kilométeren át vonszolta magát, mielőtt a mentőcsapat rátalált. Egy mentőhelikopter észlelte a bajba jutott férfit, aki - meglátva a légi járművet - fényképezőgépének villanófényével próbálta meg felhívni magára a figyelmet.
Richards ugyanabban a kanyonban járt szerencsétlenül, ahol Danny Boyle tavaly bemutatott, valós történeten alapuló hegymászós drámájának, a 127 órának a főszereplője. A film Aron Ralston történetét dolgozta fel, akinek 2003-ban egy hasonló túra során egyik karja beszorult egy elszabadult szikla és a kanyonfal közé. A hegymászó végül úgy szabadította ki magát, hogy késével levágta beszorult karját, majd saját lábán vánszorgott le a hegyről.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.