Felipe Massa, a Forma 1-es Ferrari pilótája elégedetten nyilatkozott a vasárnapi Kínai Nagydíjon bemutatott szerepléséről.
"Nagyszerű futam volt, jól mentem egy izgalmas versenyben - írta Massa, a Ferrari honlapján. - Természetesen az sem ártott volna, ha előrébb végzek, mégis elégedett vagyok, s remélem a következő versenyeken is harcban leszek az előkelő helyezésekért. A brazil autóversenyző úgy vélte, hogy problémáik voltak a gumikkal. "A következő versenyen előrébb kell végeznünk az időmérő edzésen, ha azt szeretnénk, hogy jobb eredményeket érjünk el" - fogalmazott.
Massa a hatodik, csapattársa, a spanyol Fernando Alonso pedig a hetedik lett vasárnap Sanghajban. Az eddigi három futamon egyik ferraris pilóta sem tudott felekerülni a dobogóra. Az első két futamot a vb-címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull), míg a harmadikat a brit Lewis Hamilton (McLaren) nyerte.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.