A McLaren két világbajnok pilótája a gyengébb tesztek után megerősítette, hogy az istálló autóival valóban gondok vannak, és nem biztos, hogy versenyben lesznek a vb-címért.
Hamiltonnak a szerdai teszteken a kocsi kipufogójával voltak gondjai, emiatt megint kevesebb időt tudott a barcelonai pályán tölteni. A nap végén csapattársa, Jenson Button után ő is úgy nyilatkozott, hogy az MP4-26 egyelőre nem mutatott semmi olyasmit, ami alapján bizakodhatnának, hogy 2011-ben versenyben lesznek a Red Bull Racinggal és a Ferrarival a vb-címért.
"Ha azt kérdeznék tőlem, hogy szerintem a McLaren jelenlegi autója képes-e megnyerni a világbajnokságot, akkor nagyon egyértelmű a válaszom: nem! - mondta Hamilton szerda este. - Ez persze nem jelenti azt, hogy egyszer majd nem fogja." Hozzátette, hogy mivel ezzel valamennyien tisztában vannak a csapatnál, céljuk, hogy egyenletes teljesítményt tudjanak nyújtani a szezon elején, amiből később akár még kijöhet valami.
"Őszintén hiszek benne, hogy még sok-sok világbajnoki címet tudok nyerni - mondta a 2008-as nyertes. - Így természetesen most sem úgy állok hozzá, hogy ennek az évnek máris vége. Remélem, jó irányba haladunk, idővel csökken majd a különbség az élbollyal szemben és újra versenybe szállhatunk. A szezon első 3-4 futamán gyűjtögetnünk kell a pontokat, ha az első ötbe be tudnánk kerülni minden futamon, az már jó lenne. Szerintem csak utána várható komolyabb változás."
Hamilton szerdán hosszú ideig volt kénytelen rostokolni a boxban kipufogóproblémái miatt, bevallása szerint az autó még nem képes jól teljesíteni a hosszú egyenes szakaszokban. "Kemény nap volt, kevés teljesített körrel a hátunk mögött. Úgy jöttem ki reggel, hogy ennél sokkal több fog menni, és akár egy egész versenytávot meg tudok majd tenni."
A pilóta szerint azért történt pozítív dolog is szerdán, számos fejlesztést sikerült eszközölniük. "A kvalifikáció menni fog, nem gond. A szabadedzések is, az sem gond. De fogalmunk sincs, mennyi ideig tudjuk tartani az iramot a versenyeken. Ennek oka, hogy számos dologból nem tudtuk a maximumot kihozni eddig." Hamilton senkit sem hibáztat, szerinte ilyen a teszt: kiderülnek a gyengék, amin javítani kell.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.