Sport hvg.hu 2011. március. 09. 13:08

Forma-1: Vettel és Alonso ellentéte

Sebastian Vettel, a Red Bull Racing világbajnok pilótája elmondta, hogy a 2010-es idényben nem volt igazán kiegyensúlyozott kapcsolata ferraris riválisával, Fernando Alonsóval.

Alonso a napokban azt nyilatkozta a spanyol Marcának, nem azért ült Forma-1-es versenyautóba, hogy barátokat szerezzen. Ehhez következetesen tartotta is magát, mert ha eddigi pályafutását nézzük, megállapítható, hogy még saját csapattársaival sem volt mindig kiegyensúlyozott kapcsolata.

A McLarennél kifejezetten ellenséges volt a viszonya Lewis Hamiltonnal, most a Ferrarinál sem teljesen harmonikus Felipe Massával, egyedül talán Nelson Piquet Jr.-ral volt minden rendben a Renault-nál, ahol viszont az lehetett ennek az oka, hogy senki sem vonta kétségbe Alonso elsőségét.

AP

Ellenfeleivel pláne nem törekszik jó kapcsolatra. A 2010-es szezon utolsó futama előtt még Alonso állt a pontverseny élén, de a verseny végén Vettel lett a világbajnok. A spanyol pilóta erre úgy reagált, hogy egyedüliként nem ment oda gratulálni német riválisához.

"Abu-Dzabiban egyáltalán nem szólt hozzám, csak a Monte Carlóban rendezett díjátadón fogott velem kezet - mondta Vettel. - Szerintem nincs ezzel gond. Van aki öt perc alatt túl teszi magát egy csalódáson, van, aki csak két hét alatt. A kivülállók szerintem kicsit eltúlozták a dolgot. Két ember még tisztelheti egymást annak ellenére, hogy elképzeléseik eltérőek."

Ellenfélként a rivalizálással nincs is gond, viszont könnyen lehet, hogy a két pilóta - akár már jövőre - csapattárs lesz a Ferrarinál. Vettel szerint kapcsolatuk nem jó, de nem is rossz, ez viszont változhat, mert a spanyol versenyző sosem viselkedett higgadtan a csapaton belüli riválisokkal. Vettel szerződése 2011 végéig szól a Red Bull Racinggel, így könnyen elképzelhető, hogy szezon végén a Massával egyre elégedetlenebb Ferrari bejelentkezik érte.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?