Halottja van a svéd szurkolói tömegverekedésnek
Meghalt egy rajongó a svéd idénynyitó előtti tömegverekedésben
Életét vesztette egy futballszurkoló vasárnap a Helsingborg-Djurgarden svéd idénynyitó mérkőzés előtti tömegverekedésben.
A két tábor a meccs előtt mintegy fél órával csapott össze Helsingborg belvárosában. A stockholmi klub drukkere fejsérüléseibe halt bele a kórházban. A találkozó során a lelátón gyorsan elterjedt a tragédia híre, és a 40. percben a vendéghívek elözönlötték a pályát.
A játékvezető előbb az öltözőbe rendelte a csapatokat, majd 1-1-es állásnál lefújta a mérkőzést.
Sándor-palota: Az olimpiai foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható
Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatala megszólalt a 228 millió forintos szállásdíj HVG által feltárt ügyében.