Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Gyorsan és rövid idő alatt változott meg a gyermekvállalási hajlandóság, miközben a halogatás lett a legfontosabb szempont a szülőképes nők körében. Jó hír azonban, hogy régiós viszonylatban a fejlettebb nyugat-dunántúli, az átlagosnál alacsonyabb termékenységű megyékben javult a szülési kedv. Továbbra is évente kevesebb mint 100 ezer gyermek születik.
Döbbenetesek az első negyedévi adatok, legalábbis ami a megszületett gyermekek számát illeti: az év első három hónapjában ugyanis mintegy 2400-zal kevesebb gyermek látta meg a napvilágot, mint az előző év azonos időszakában. A csökkenés tavaly májusban kezdődött: idén az év első hónapjaiban nyolcszázalékos, márciusban pedig már 14,5 százalék volt, így összességében az első negyedévben a tíz százalékot is meghaladta a visszaesés. Pedig a születésszámnak ugrásszerűen nőnie kellene, mivel a nagy létszámú harmincas nemzedéknek – akik eddig halogatták a gyermekvállalást – most kellene szülnie, mielőtt kiöregszik a szülőképes korból. A nem túl szívderítő demográfiai adatokon az sem segít, hogy a születésszám visszaesése mellett a halálozások aránya négy százalékkal nőtt. Sőt, a házasságkötések elmúlt hónapokban észlelt emelkedő tendenciája is megtört, s félő, hogy ez még kevesebb megszületett gyermeket jelent majd.
Ma már egyértelmű, hogy a házasok vannak kisebbségben, ami nem lenne gond, ha a családi köteléket más, szorosabb együttélési formák helyettesítenék, amelyben ugyanúgy mernek gyermeket vállalni a párok. A valóság azonban ennél árnyaltabb. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, Gyermekvállalás és gyermeknevelés címen publikált tanulmánya szerint egyértelműen az rajzolódik ki már jó ideje, hogy a házas nők termékenysége több mint kétszerese a nem házasokénak, noha a különbség a kilencvenes évek óta mérséklődött. És ha az elmúlt húsz évet nézzük, elmondható, hogy folyamatosan nőtt a házasságon kívül született gyermekek száma, de ennek ellenére rányomta bélyegét a szülési hajlandóságra a párkapcsolati formák változása.
A negatív tendencia a kilencvenes években kezdődött, először 1998-ban született százezernél kevesebb gyermek, s azóta sem érte el, illetve haladta meg ezt a számot. Az elmúlt tíz év során napvilágra jött gyermekek száma 35-40 százalékkal maradt el a szülői nemzedékek létszámától. S miközben a születésszám az egyszerű reprodukciós szint alatt stagnál, annál nagyobb változás történt az anyák és a szülőképes korú nők korösszetételében, korábban nem tapasztalt módon emelkedett az első és a további gyermeket vállaló anyák átlagos életkora. A nők egyre kevésbé vállalják fiatalon az anyaságot, a legtermékenyebb életkorúnak számítók, a 20–24 éves nők az elmúlt húsz évben több mint kétharmaddal kevesebb gyermeket szültek. Helyüket a huszas éveik második felében, illetve a harmincas éveik elején járó nők vették át, de az évenkénti születésszámból hiányoznak a fiatal anyák gyermekei is.
A gyermekáldás területi elemzése is figyelmet érdemel. A nyugat-dunántúli, az átlagosnál alacsonyabb termékenységű megyékben javult a gyermekvállalási kedv, ám az észak-alföldi, észak-magyarországi régióban csökkent az elmúlt évtizedben a születések száma. Az adatok szerint ennek ellenére még mindig Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legmagasabb a termékenység, ám míg itt az elmúlt tíz évben 5-8 százalékkal csökkent, addig Budapesten és Pest megyében 10 százalékkal nőtt az újszülöttek száma. Jó hír, hogy Budapest hosszú idő után elmozdult az utolsó helyről, ma már Csongrád megye a sereghajtó, ahol tíz százalékkal lett rosszabb a születési arány.
A vágy megvan, de kevés a komoly tervező
A szülőképes kor legtermékenyebb időszaka tehát egyre nyilvánvalóbban tolódik át a harmincas évek elejére, vagy éppen a végére. 2009-ben példul a szülő nők átlagos életkora 29,5 év volt, az anyák első gyermeküket pedig közel 28 évesen vállalták, ez öt évvel több az 1990-es, és mintegy 6 évvel haladja meg az 1970-es években jellemző 21-22 évet. Úgy tűnik, hogy jelenleg abban az életkorban kezdik el világra hozni gyermekeiket az anyák, amelyikben 20 vagy 30 évvel ezelőtt már befejezték a családalapítást az akkor általánosan jellemző kétgyermekes családdal.
Meglepő az is, hogy 2009-ben a 30 éves vagy idősebb nők több mint egyharmada első gyermekét hozta világra, míg 1990-ben csak 15 százalékuk szülte első gyermekét hasonló életkorban. Ez azt jelenti, hogy a húszas és harmincas éveik elején járó nők között sok a gyermektelen, és csak egyre többen lesznek. A 25 éves gyermektelen nők aránya 1990 és 2010 között a 2,5-szeresére emelkedett; húsz év alatt pedig több mint háromszorosára nőtt arányuk a 30 évesek között.
A családtervekre vonatkozó legutóbbi vizsgálat szerint – Népességtudományi Kutatóintézet: Életünk fordulópontjai – a 30 éves nők kétharmada szeretne (még) gyermeket, de csak 20 százalékuk tartozik az úgynevezett „aktív tervezők” közé, akik párkapcsolatban élnek és tudatosan mellőzik a fogamzásgátlást. Ezek szerint a 30 éves, gyermeket kívánó nők többsége még mindig halogató taktikát követ, és csak a jövőben szeretne annyi gyermeket szülni, amennyit tervezett. Ennek egyik alapvető oka lehet, hogy sokan nem élnek tartós párkapcsolatban, vagy még keresik gyermekük leendő apját.
A halogatás azonban kockázatos is: 30 felett a nők fogamzóképessége lassan, 35 év felett egyre gyorsuló ütemben csökken, és a terhesség is egyre bizonytalanabb kimenetelű. 30 évesen még nagy az esélye annak, hogy a kívánt fogamzás szüléssel végződik (87 százalék), ez az arány 36 éves életkorban 80 százalékra, 41 éves életkorban pedig 60 százalékra esik. 42 év felett pedig, ha a kívánt terhesség mégis bekövetkezne, már nagyobb az esélye a vetélésnek, illetve a magzati halálozásnak, mint az élve születésnek.
