Uma Thurman az egyik filmjében - egy genetikus mutáció következtében - az átlagosnál nagyobb hüvelykujjal éli az életét. Nem meglepő módon a stoppolás szolgálatába állítja rendellenes testrészét, így járja be fél Amerikát, és természetesen izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokba keveredik. Keveredhetünk mi is, még akkor is, ha nincsen nagyra nőtt hüvelykujjunk.

BZS

A stoppolásról talán mindenki szülei nosztalgiázásából hall először, a szerencsésebbek már tinikorban átesnek az első tűzpróbán, amikor a szomszéd városi diszkóba szöknek el stoppal. Azonban akkor is érdemes kipróbálni az utazásnak e módját, ha szüleink nem voltak kalandvágyók és nem szöktünk fuvarral bulizni. Argentína a dél-amerikai országok közül az egyik legalkalmasabb hely erre: biztonságos és rendkívül jó fejek a potenciális sofőrök.

Rengeteg féle emberrel sodorhat össze minket a szél a stoppolásnál: a helyi parasztbácsival, aki két falu között ingázik egész életében, az Argentínába beleszerető, majd odaemigráló német családdal, olasz származású fagyiárusokkal, vagy a hozzánk hasonló világjárókkal.

És az ismerkedés általában elég könnyedén megy, hiszen a volán mögött ülő személyek többek között azért vesznek fel minket, mert szívesen beszélgetnének – ilyen szempontból a kamionosok hosszú magányos zarándoklataikon mindig hálásak egy útitársnak.

BZS

Az argentínok amúgy is ismertek nyitott és kedves természetükről, így pillanatok alatt azon kaphatjuk magunkat, hogy politizálunk vagy személyes dolgokról cseverészünk olyasvalakivel, akit csupán egy-két órája ismerünk. Természetesen nem hiányozhat a mate tea közös szürcsölése sem. Tudniillik nem igazi argentín az az argentín, akinek nincs bekészítve - akárcsak a legrövidebb távollétre is - az ehhez szükséges felszerelés: a mate teafű, a forró vízzel teli termosz, a szintén mate-nak nevezett kis edény és az oly jellegzetes fémszívószál („bombilla”).

Egyáltalán nem ritka az sem - főleg, ha egyedül vágtunk neki az útnak - hogy a házukba invitáljanak minket egy ebédre vagy vacsorára. Ne hagyjuk ki, mert elég valószínű, hogy életünk legjobb asado-ját (a legtipikusabb argentín étel: grillen sült marhahús minden mennyiségben) fogjuk elfogyasztani, arról nem is beszélve, hogy mekkora élmény a vendégeskedés egy a pampákon egyre ritkábban található estancián.

BZS

Ezek felejthetetlen élményekkel gazdagítják az utat. Azt meg még nem is említettük, hogy a stoppolás mennyire költségkímélő módja a közlekedésnek. Ennek ellenére mintha mégis sokan ódzkodnának az egésztől. Az azért egyértelmű, hogy nem árt észnél lenni, de igazából néhány alapszabály betartásával, na meg egy kis rátermettséggel minimalizálhatók a veszélyek.

Először is informálódjunk az ország helyi viszonyairól, az általános közbiztonságról, mennyire bevett szokás a stoppolás, a fuvarért szokás-e egy kisebb összeget fizetni. Argentínában az úgynevezett mochillero-kat, hátizsákos utazókat általában szívesen felveszik. Amikor már a helyszínen vagyunk, kérdezzünk meg egy járókelőt, hogy hol van a stoppolásra legalkalmasabb pont. Lehet hogy a legközelebbi buszmegálló, vagy egy kereszteződés, vagy éppen a sarki benzinkút.

BZS

Lányok egyedül nagyon körültekintően utazzanak, több férfihez ne szálljanak be és legyen náluk bors-spray - veszély esetére. Ha valaki nagyobb biztonságra törekszik, akkor jó megoldás lehet, hogy smsben elküldi a rendszámtáblát valakinek (például annak, aki várja a célállomáson). Amikor megáll nekünk egy kocsi, mindig mi kérdezzünk először (az irányt illetően), így gyorsan fel tudjuk mérni a terepet, és ha valami miatt nem szimpatikusak vagy bizalomgerjesztőek, egyszerűen visszakozhatunk, hogy sajnos az nekünk nem jó irány.

Másrészt nem árt felkészülni arra, hogy a stoppolás türelemjáték. Utazótárs hiányában legyen nálunk hangszer vagy hallgassunk zenét, miközben a széllel szemben feszítjük a hüvelykujjunkat. Argentínában sokan járnak kocsival, és gyakran lehetünk olyan mázlisták, hogy akár egészen rövid várakozás után felvesznek minket. De semmiképpen se csüggedjünk akkor sem, ha éppen több órás várakozás a sorsunk, ez is része az élménynek. Van időnk barátkozni az arra járó sivatagi kisrókával, meg arra, hogy megfigyeljük a napfelkelte színjátékait, vagy hogy elgondolkozzunk életünk nagy kérdésein. És sose feledjük: valaki mindig éppen felénk tart a autójával és mágikus hüvelykujjunk nemzetközi jelzését várja.

További jó tanácsok és első-stoppolós élmények olvashatók ezen a honlapon.

-BZS-