A sakk sokadvirágzását éri, óriási pénzdíjakért folyik a küzdelem és egészen abszurd vádak is felbukkannak, hogy a sportolók hogyan csalhatnak. Nagyon kevés a lebukás, a sakkozókat erősen figyelik, akár játszma közben is felállíthatják őket a bírók ellenőrzésre és a doppingolást is ellenőrzik.
A sakk sportág évek óta legsúlyosabb botránya a múlt héten pattant ki, amikor az amerikai Hans Niemann legyőzte az ötszörös világbajnok norvég Magnus Carlsent a Saint Louis Sakk Klub versenyén, ami a Grand Chess Tour nemzetközi sakkbajnokság utolsó állomása volt. A játszma után Carlsen közzétett egy tweetet, amelyben közölte, hogy visszalép a tornáról és azt sejtette, hogy ellenfele csalt. Utána nem sokkal a norvég Aftenposten nevű lapban jelent meg egy cikk, amelyben azzal gyanúsították meg az amerikai sakkozót, hogy rezgő análgyöngyöket használhatott úgy, hogy az egyik segítője morzejeleket küldhetett a szexuális segédeszközre, így Niemann érezte, majd dekódolta, hogyan is kell lépnie.
Az abszurdnak ható következtetésre amiatt juthattak a Niemann tiszta játékát vitató szereplők, hogy a sakkozókat átvizsgálják a mérkőzések előtt, nincs-e náluk tiltott eszköz, és azt feltételezik, csak így juttathatott be a versenyre valamilyen jeladót az amerikai.
Azóta pro és kontra érvek követik egymást, azonban fontos tudni, hogy a vádat azóta sem támasztották alá semmivel. Több sakkozó is elemezte az ominózus mérkőzést és úgy találták, mindkét sakkozó hibázott, semmi jele annak, hogy az amerikai csalt volna. Sőt, Kenneth Reagen professzor, akit széles körben a csalás elleni küzdelem vezető szaktekintélyének tartanak, a Chessbase-re írt cikkében közölte, hogy megvizsgálta Niemann összes személyes és online partiját az elmúlt két évben, és nem talált bizonyítékot az amerikai ellen. Reagan különösen Niemann 2022-es kubai Capablanca-emlékversenyen játszott partijait elemezte, ahol többször is felmerült a csalás vádja, és megállapította, hogy míg Niemann pontossági aránya normális volt, ellenfelei viszont alulteljesítettek. Niemann maga azt mondta, valószínűleg csak kínos a világbajnok számára, hogy veszít egy olyan „idiótával” szemben, mint ő.
Carlsen vereségéről Verőci Zsuzsa, olimpiai ezüstérmes (4-szeres), és világbajnokjelölt sakkozó, jelenleg sakk-szakíró és az egyetlen magyar A-kategóriás nemzetközi versenybíró a hvg.hu-nak azt mondta, hogy a norvég egyszerűen rosszul játszotta a partit, Niemann pedig elkapta a fonalat. Ez előfordul, felesleges csalást kiáltani egy ilyen meccs után.
Kedden ismét játszott Carlsen és Niemann egy másik tornán, azonban a sakkvilágbajnok a nyitás után egyszerűen feladta a meccset, ráadásul visszalépett a versenytől is. A világbajnok következő meccséről – amit feladott – Garri Kaszparov egykori világklasszis sakkozó azt mondta, hogy Carlsennek magyarázatot kellene adnia a viselkedésére, és Verőci is egyetért ezzel, azt mondta, ezzel a norvég tönkretette a versenyt. A magyar versenybíró úgy véli, megsértette a játékostársakat, a szponzorokat, a sakkrajongókat és a lebegtetéssel Niemann-nak azt üzente: figyeli. Carlsen nagyon nem szeret veszíteni, hihetetlenül heves reakciói vannak, most is egy ilyet láthattunk - mondja Verőci - ugyanakkor ilyen súlyos vádakat eddig nem hallhattunk tőle, és ez még akkor is így van, ha egyébként nem maga Carlsen fogalmazta meg, ő csak lebegtette, arra utalva, hogy ha ő egyszer kinyitja a száját, abból baj lesz.
Ugyanakkor Magnus Carlsen egyelőre visszavonulót fújt. Csütörtökön arról nyilatkozott a Chess24-nek, hogy nagyon lenyűgözte Niemann játéka, és úgy gondolja, az edzője, Maxim Dlugy nagyszerű munkát végezhet. Arról pedig általánosságban beszélt, hogy szerinte nagyon könnyű a sakkban csalni, de erről csak a következő versenye után mondana többet.
Felvetődik a kérdés, hogy egyáltalán hogyan lehet csalni a sakkban? Laikusként úgy gondoljuk, hogy ott ül egymással szemben két zseni, náluk jobban ki tudná, mi legyen a következő lépés? Verőci Zsuzsa szerint jelenleg számítógépes segítséggel lehetne jobb egy versenyen egy sakkozó, különböző elemzőprogramokkal lehet megtalálni a legjobb lépéseket. Azonban a versenyeken nagyon-nagyon ritka, hogy valaki lebukna bármivel is, mivel nagyon szigorúan ellenőrzik őket. Nem használhatnak saját tollat, a nemzetközi versenyeken detektoros kapun kell átmenniük a sakkozóknak. Előfordult, hogy egy játékos hallókészülékét is kivetették, nehogy azon keresztül – ha meg van machinálva – kapjon információkat. Korábban felvetődött, hogy a mosdóban elrejtett mobilon keresztül kaphattak a játékosok instrukciókat. Nem sok csalásos eset volt az elmúlt évtizedelben, Verőci felemlegetett egyet, amikor Arnaud Hauchard, a francia olimpiai sakkcsapat kapitánya 2010-ben adott jelzéseket a játékosainak, hogy mit lépjenek. A lépéseket ő SMS-ben kapta meg a segítőjétől, aki egy Firebird nevű sakkprogramot használt. Később el is tiltották a résztvevőket.
Ahogy fejlődött a technika, úgy próbáltak meg egyes sakkozók csalni. Az 1993-as World Openen egy raszta amerikai sakkozót lepleztek le, aki a hajával takarta a fülhallgatóját, amin a kellő lépéseket kapta, míg 1999-ben egy német amatőr sakkozó azon bukott meg, hogy a lépései megegyeztek a Fritz-sakkprogram választásaival.
Verőci szerint jelenleg a csalást nehezíti, hogy játék közben is figyelnek úgynevezett cheating-bírók, akik ha valami gyanúsat észlelnek, akár fel is állíthatják a helyükről a sakkozókat. A parti után pedig átvizsgálják őket. Nem csak így lehet azonban csalni, a doppingolást – ahogy a többi sportág esetében – itt is ellenőrizni kell. Elsősorban serkentőszerek jelenlétét ellenőrzik, és ahogy egy atlétának, vagy egy labdarúgónak, úgy a sakkozónak is vizeletmintát kell produkálnia a szereplése után, ha kiválasztják. Az is meg van szabva, hogy mennyi koffeint vihet be a sportoló a szervezetébe, így nem mindegy, ki mennyi kávét, vagy kólát fogyaszt.
A tét meglehetősen nagy, ugyanis az elmúlt években egyre nőttek a versenyek díjai. A Grand Chess Tour nemzetközi sakkbajnokság Saint Louis-i versenyének összdíjazása 350 ezer dollár volt, de például a Global Championshipnél ez az összeg már 1 millió dollár. A sakknak ráadásul reneszánsza van, rengetegen játszanak, köztük kiemelkedően sok a fiatal. Nagy szerepe volt ebben a Netflix A vezércsel című sorozatának is. Sokatmondó, hogy a Grand Chess Tour nyolc továbbjutója között öt tinédzsert is találunk és mind hatalmas tehetségek – mondta Verőci Zsuzsa.
Niemann azt elismerte, hogy online sakkjátékon csalt már korábban, de állítja, asztalnál soha. És amikor most az abszurd eszközökkel elkövetett csalási vádakkal szembesült, azt mondta, ha kell, meztelenül is leül a világbajnokkal játszani. Erre a Stripchat nevű oldal rögtön fel is ajánlott az amerikai sakkozónak 1 millió dollárt. Ha ezt meglépné, valószínűleg a történelem legszürreálisabb összecsapását láthatnánk, amit sakktábla mellett vívtak, már ha hagynák egy szál semmiben leülni az asztalhoz.
Nyitóképünkön Magnus Carlsen norvég sakkvilágbajnok a Tata Steel sakkversenyen a hollandiai Wijk aan Zeeben 2022. január 29-én. Fotó: MTI / EPA / ANP / Olaf Kraak