A január 19-ig nyitva tartó, Caravaggio & Bernini című kiállításon mintegy 80 mestermű látható.
Michelangelo Merisi da Caravaggio (1571–1610) itáliai festő és Gian Lorenzo Bernini (1598–1680) szobrász intenzív alkotásai nemcsak kortársaikat, hanem az utánuk következő művészgenerációkat is jelentősen befolyásolták.
Lehozza a szenteket a Földre és drámaian közeli képeken mutatja be őket
– mondta el Stefan Weppelmann, a KHM festménygalériájának igazgatója Caravaggio munkájáról. A szakértő szerint a sötét-világos ellentétével operáló sokkoló realizmusa hatalmas figyelmet irányított a római festőre.
Caravaggio szakított a konvenciókkal. Számára Keresztelő Szent János nem egy pusztában élő prédikátor, hanem egy mezítelen, nagyon is érzéki módon, állati szőrmén ülő fiú, aki átkarol egy kost, mintha flörtölne a kép megfigyelőjével – fejtette ki Weppelmann.
Caravaggio ismerte a szerelmet és gyűlöletet, szenvedélyt és haragot. 1606-ban egy vita során úgy megsebezte ellenfelét egy karddal, hogy az belehalt. A festő ezért Nápolyba menekült, ahol művészete révén ismét ismertté vált. Máltán börtönbe került, ahonnan Rómába menekült, az út során azonban meghalt.
Bernini a dinamikus mozgás mestere volt. "A kőből készült testek nála nem nehezek, hanem súlytalanok" – mondta Gudrun Swoboda kurátor. A tárlaton látható többek között a kígyófejű Medúza mellszobra.
A két művész alkotásai mellett a kortársak fontos művei is láthatóak. A látogatók megtekinthetik például Guido Reni A betlehemi gyermekgyilkosság című 1611-es alkotását vagy Artemisia Gentileschi Mária Magdolna eksztázisa című, az 1620-as vagy 1630-as években készült festményét.
Gentileschi volt az egyetlen nő, aki a korai 17. században a nagy olasz festőmesterek körébe tartozott.
A Bécsi Művészettörténeti Múzeum kiállítása az amszterdami Rijksmuseummal együttműködve készült el. Bécsben október 15-től január 19-ig látható, Amszterdamban 2020. február 14. és június 7. között.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: