Kult Demény Péter 2018. július. 08. 11:15

Eltűnt amott a fák fölött - Kányádi Sándor temetéséről

Demény Péter
Szerzőnk Demény Péter

Ő volt az utolsó olyan költő, akit mindenki szeretett, és aki mindenkivel megtalálta a hangot – a maiaknak csak „klubja”, kisebb-nagyobb rajongótábora van. Holott ő is mai volt még a tegnap. Demény Péter marosvásárhelyi költő ott volt Kányádi Sándor szombati temetésén. Most azt írta meg, mit érzett Nagygalambfalván.

Fél tizenegykor indulunk Marosvásárhelyről, hogy idejében odaérjünk. A Gálfalvi-fivérekkel megyek, és azért ilyen korán, mert a napokban megindultak a híresztelések: a rendőrség lezárja a környéket, nem lehet a faluba bemenni 12 után.

Arra gondolok, hogy mint az életét, lám, a halálát is legenda övezi máris. Nagygalambfalvára végül be lehet menni később is, de tényleg sokan jönnek, látjuk a helyi bárból, ahogy gyűlnek, gyűlnek, egyre gyűlnek az emberek. Az iskolaudvarban parkolunk, s valamivel 2 után elindulunk a templom felé.

Óriási tömeg, rengeteg koszorú, notabilitások és egyszerű emberek, ha a halál környékén egyáltalán van értelme ennek a felosztásnak. Ott van Áder János, Markó Béla, Kovács András Ferenc, Vári Attila, Borboly Csaba, Részegh Botond, Tibori Szabó Zoltán, a Kaláka, a Napsugár szerkesztősége (ott dolgozott valaha), vagyunk a Látótól, a Székelyföldtől, ott vannak a helyiek – tényleg rengetegen. Befurakodom a templomba, körülnézek, aztán rémülten kijövök. Keresem a családot, holott nyilván bent vannak, de az előbb láttam egy pillanatra a fiát, Andrist, kiszaladt a katonatársához, akivel annyit fociztunk az egyetemi évek alatt.

Még álldogálok egy kicsit, aztán ismét bemegyek, akkor már beállok a sorba, meghajtom a fejemet az urna előtt, odapillantok Andrisra, találkozik a pillantásunk. Kijövök megint, kint már készülődik az eső, egy ősz ember topog a templom előtt, „bújjon ide, tiszteletes úr”, biztatja egyik is, másik is, ő szabadkozik, egyszercsak rám néz, „Demény Péter! Milyen rég nem találkoztunk.” Kezet rázunk, akkor jövök rá, Kányádi Gyuri az, a helyi pap.

Közben Havas Judit a halotti beszédeket olvassa, kivetítőn látom, de már az is csendesül, kezdődik a végtisztesség. Előbb Kányádi György beszél, aztán Böjte Csaba, gyermekek szavalnak olykor meghökkentően felnőtt verseket, a Valaki jár a fák hegyént meg a Volna méget. Aztán Dávid Gyula következik, az emlékeire építi fel szép beszédét, hogy Kányádi úgy mutatta be, „a napszámosom”, mert még gyerekkorában eljött „szénacsinálni”, mikor a költő apja a fronton volt, vagy hogy hogyan járt el Kányádi Páskándi Géza és Dávid Gyula érdekében a bebörtönzésük előtt. Felvillan a Kriterion Könyvkiadó, a romániai magyarság kulturális életének egykori legendás intézménye.

Zsigmond Emesének, a Napsugár főszerkesztőjének az ernyője alatt kapok menedéket, mert már zuhog és zuhog, és azon tűnődünk, vajon az Isten haragszik-e, vagy Kányádi. Arról beszélgetünk, hogy ő volt az utolsó olyan költő, akit mindenki szeretett, és aki mindenkivel megtalálta a hangot – a maiaknak csak „klubja”, kisebb-nagyobb rajongótábora van. Holott ő is mai volt még a tegnap.

Zsoltárénekléssel zár az istentisztelet, elmondjuk a Miatyánkot. Bőrig áztam, félek a hűléstől. Miközben visz a kocsi hazafelé, azon tűnődöm, amin Gyula bácsi is: mi marad meg a költészetből, a versek szeretetéből, most, hogy a megismételhetetlen személyes varázs elhamvadt. Talán lesznek más személyes varázsok, reménykedem. Az övé azonban most már végképp kihunyt.

A szerző Marosvásárhelyen élő költő, a Látó folyóirat szerkesztője, műfordító

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kult Csatlós Hanna 2020. október. 31. 20:00

Feminista volt vagy nőgyűlölő? 100 éves lenne Helmut Newton

A legnagyobb színésznőket vette rá, hogy levetkőzzenek neki, és az ő meztelen modelljeit közölte először divatmagazin. Helmut Newton a náci Németországból menekült el, majd a 20. század második felének legkeresettebb fotográfusává vált. Provokatív, a női testet tárgyként kezelő stílusa miatt már életében nőgyűlölettel vádolták, miközben ő azzal védekezett, hogy csupán az emancipáció előtt tiszteleg. Mit üzennek ma, a MeToo idején a képei?