Kult hvg.hu 2017. július. 04. 10:13

Magyarázza az MTA, miért költözik el a művészeti gyűjtemény

A múlt héten röppent fel a hír, hogy bizonytalan időre raktárba költöztetik az akadémia képzőművészeti gyűjteményét. Most megszólalt az intézmény.

Az MTA közleménye szerint a művészeti gyűjtemény a vezetés határozott támogatását élvezi, amit az is bizonyít, hogy a közelmúltban kiegészítő forrásokat kapott szakmai feladatainak ellátására.

Az alkotások elköltöztetését az indokolja, hogy a gyűjtemény kiállítótermei állandóan beáznak, a termek felújítása ezért az építészeti szakvélemények alapján elodázhatatlan.

"Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Művészeti Gyűjteményt bárki is véglegesen be akarná záratni" – hangsúlyozták.

A képek egy részét az Elnöki tanácsteremben és a Képes teremben helyezik majd el, s a nagyközönség számára havonta egy alkalommal továbbra is láthatóak lesznek.

Az MTA szerint nem csak a gyűjtemény kiállítótereit, hanem a teljes székházat is fel kellene újítani, aminek előkészítése érdekében már 2014-ben megkezdte működését az MTA Székház Rekonstrukciós Szakértői Elnöki Bizottság.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.