Kult Bicsérdi Ádám 2017. február. 18. 22:28

Enyedi Ildikó: "Egyre félelmetesebben abszurd országban élünk"

A berlini fesztiválon Arany Medvét nyerő rendező szerint Magyarországon az emberekben rejtőző kincsről akart filmet készíteni, arról, amit olyannyira elzárunk a mindennapjainkban.

Hosszú idő, 42 év elteltével nyerte el a legjobb filmnek járó díjat magyar alkotás Berlinben. Enyedi Ildikó mozija, a Testről és lélekről a zsűri elnöke, Paul Verhoeven (az Elle, az Elemi ösztön vagy a Total Recall rendezője) szerint nagyon költői és különleges módon mutatja be két ember egymásra találását.

Megnyerte a Berlinale fődíját Enyedi Ildikó filmje

A Testről és lélekről a délután bejelentett három díj mellett az Arany Medvét is elhozta Berlinből - 1975 után másodjára nyerte meg magyar film a Berlinale legrangosabb elismerését.

A díjátadót követő sajtótájékoztatón Enyedi Ildikó úgy nyilatkozott, "egy filmet akart készíteni az emberekben rejtőző kincsről, amit olyannyira elzárunk a mindennapjainkban. Fontos volt, hogy ne legyen semmi magyarázó, ezotérikus értelme annak hogy a két főszereplő ugyanazt álmodja a történet szerint, hogy muszáj legyen kiszállniuk a kis börtönükből, a biztonságos életükből."

Amikor a rendezőt a magyar filméletről kérdezték, Enyedi úgy válaszolt, "ahhoz képest mennyire félelmetesen abszurd országban élünk, folyamatosan készülnek a színvonalas alkotások, és folyamatosan tűnnek fel olyan alkotók, akik eredeti hangot ütnek meg a filmjeikben.

Enyedi egy másik kérdésre úgy válaszolt, hogy "ebben a filmben mi alkotók is olyan kihívások elé állítottuk magunkat mint a főszereplő, Mária. Nem szoktam a vetítésekre járni, de most kényszerítettek rá, hogy menjek, és ez jól is sült el. Az alkotótársaimmal együtt néztük a filmet, és olyan emberi melegség áradt a nézőtérről, hogy attól én is elsírtam magam."

A filmről írt kritikánkat itt, az Enyedi Ildikóval készített interjúnkat pedig itt találja.

Enyedi új filmje nagyon kapós a nemzetközi piacon

A Berlinben nagy sikerrel bemutatott Testről és lélekrőlt már biztosan bemutatják Németországban, Franciaországban, és a Benelux államokban is. De a nagy dobás még hátra lehet, hiszen Amerikából és Nagy-Britanniából is van érdeklődés a film iránt.

 

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.