Kult Hamvay Péter 2016. április. 20. 18:10

Picasso-enciklopédia – nyit az újabb gigatárlat

Hamvay Péter
Szerzőnk Hamvay Péter

Több mint száz festményt, rajzot és szobrot mutat be a Magyar Nemzeti Galéria Picasso – Alakváltozások című tárlata. A művészettörténet egyik legnépszerűbb festője számos fő művének megtekintéséhez júliusig tehát nem kell Párizsba utaznunk, elég csak felmennünk a Várba.

A pénteken nyíló tárlat – amennyiben egy ilyen hatalmas és sokszínű életművet maga mögött tudó alkotó, mint Picasso esetében egyáltalán lehetséges – a teljességre törekvés igényével, kronologikus felépítésben mutatja be a művész munkásságát. A spanyol alkotó festészetének eddig ez a legnagyobb kiállítása Magyarországon, Picasso minden fontosabb korszakát jelentős művekkel, néha fő művekkel tekinti át. Az első festmény Picasso 14 éves korában, az utolsó pedig a halála előtti évben, 1972-ben született.

A legtöbb, szám szerint 74 műtárgy a nemrégiben felújított és újra nyitott párizsi Musée national Picassóból érkezett, de számos más nagy múzeum is szerepel a 200 milliárd forintra biztosított anyagban. (Musée national Picasso igazgatójával a HVG hetilapban olvashattak interjút.)

Juhász István

A teljes áron 3200 forintért látogatható kiállítás koncepciója, mint a cím is mutatja, elsősorban arra a fókuszál, hogy Picasso szakadatlan megújulási képességét mutassa fel. E mellett azonban kirajzolódik a társadalmi kérdésekre fogékony festő képe is.

Példa erre, a 14 éves korában, még a 16-17. századi spanyol mesterek hatását mutató, 1895-ben született Mezítlábas lányka, vagy a kék korszakát felidéző 1906-os Ivás közben elalvó nő. Ez utóbbi modellje minden bizonnyal a Saint-Lazare börtönkórház egyik betege volt. A katalógusból ugyanis kiderül, hogy Picasso gyakran látogatta, és festette az itt fogva tartott nemi beteg prostituáltakat. Ebben a teremben kapott helyet a Szépművészeti Múzeum két Picassója, a Szegényes teríték című rézkarc, és egy vízfestmény is.

Juhász István

A következő terem már a kubizmusé. 1907 és 1916 között Picasso a kubizmus minden ágát végigjárta, így a kiállítás ezen része a művészeti stílus gyorstalpaló iskolája is egyben. Az Anya gyermekével című kép a törzsi művészet toposzait viseli magán, egyszerű, sematikus formáival. A kor egyik legjelentősebb galériását, Ambroise Vollard-t ábrázoló – a moszkvai Puskin Múzeumból érkezett – kép már ezernyi monokróm geometriai formából áll össze, de még felismerhető a modell.

 

HOW WE INSTALL OUR PICASSO EXHIBITION - HOGYAN ÉPÜLT A PICASSO KIÁLLÍTÁS from SZÉPMŰVÉSZETI//NEMZETI GALÉR on Vimeo.

Készséggel elhisszük, hogy a képet látva Vollard egyik barátjának négyéves gyereke így kiáltott fel: „Hát ez Vojár”. A Férfi mandolinnal című képen már hiába keresnénk a zenészt, a kiállítás az absztrakt kompozíciókra is számos példát ad.

Az első világháború után az Orosz Balettal Picasso Itáliába utazik. A háború megrázkódtatásai után az antik művészettel való találkozás hatására visszatérnek az alakok a képeire, kompozíciói klasszicizálódnak. Ám nem tart sokáig az óriás, szoborszerű nőalakok korszaka.

Baán László
Juhász István

1925-ban megjelenik André Breton tollából a Szürrealista kiáltvány, ami valósággal felszabadította Picassót – fogalmazott Emilie Bouvard, a kiállítás francia kurátora a szerdai sajtóbejáráson. Ha el nem is tűnnek az alakok a festő vásznairól, de jócskán megváltoznak: szinte szabadon mozognak testrészeik, van, hogy egy nőt és egy madarat ábrázol egy testben, máskor szinte horrorisztikussá növeszt alakjain egy-egy testrészt, például az orrot.

A minden disszonanciájuk mellett játékos és humoros kompozíciók a második világháború alatt komorrá válnak. Picasso az ötvenes években aztán Francoise Gilot és két közös gyermekük mellett ismét megtalálja a derűt.

Juhász István

Stílusa is gyermekivé válik: „Már tizenévesen úgy festettem, mint Raffaello, de egy egész élet kellett hozzá, hogy úgy tudjak festeni, mint egy gyermek” – mondta az elveszett aranykort kereső festő. Szobrait gyakran a dél-franciaországi Vallauris utcáin talált szemétből alkotja. Az asszony babakocsival című szobor teste láthatóan egy kéménycsőből, mellei muffinsütőkből vannak. De van, hogy egy cseréptöredékre rajzol arcot úgy, hogy az egykori edény füle lesz az alak orra.

A tárlat az utolsó korszak műveivel zárul, a hatalmas vásznak egy idő- és művészettörténeti utazásnak is felfoghatók, hiszen régi mesterek műveit és ismert irodalmi alakokat idéz meg. Itt kapott helyet a Ludwig Múzeum két Picassója is, az egyiket, az 1972-es Matador karddal címűt élete utolsó hónapjaiban festette az 1973 áprilisában meghalt művész.

A teljes nevén Pablo Diego José Santiago Francisco de Paula Juan Nepomuceno Crispín Crispiniano de los Remedios Cipriano de la Santísima Trinidad Ruiz Picasso az egyik legnépszerűbb művész, akinek alkotásai a legdrágábban elkelő aukciós műtárgyak közé tartoznak. A 2015-ös állás szerint minden idők legdrágábban elkelt első hat műve közül ő jegyez hármat. A legtöbbet eddig műtárgyért Az algíri nők (O. változat) című képéért adtak: 179,4 millió dollárt (több mint 47 milliárd forintot).

Életéről számos regény, film született. Talán a sajátos humorú Picasso élete a legnépszerűbb.