2007. augusztus. 13. 13:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 14. 00:52 Kult

Pop-house mise és Isten könnyei – hétvége a Szigeten

A szombati és vasárnapi napokon két, vagy három olyan fellépő is tiszteletét tette a fesztiválon, akiket több generáció is nagy izgalommal várt. Megkíséreltünk interjút készíteni a Faithless-szel, amelynek jó hangulatát még a szervezők majdnem totális inkompetenciája sem tudta elrontani. Végezetül pedig több olyan koncerthez is szerencsénk volt, amelyek spirituális élményt nyújtottak a közönségnek.

HVG Fotóblog
Nézegessen további képeket a 2007-es Sziget fesztiválról a HVG Fotóblogján!
Tovább>>
A szombati napon többször is heves esőzések vonultak át Budapest felett, így a korábban kialakult sártócsák egyre terebélyesebbé váltak, s helyenként hozott homokkal kellett visszaszorítani a terjedésüket. A hűvösebb idő jótékonyan hatott ugyan a szigetelők bulizó kedvére, azonban a járólapok illesztékeiből felfröccsenő sár több embert is gonoszul megtréfált.

A hétvége első napjának vitathatatlanul a Nine Inch Nails fellépése volt a fénypontja, amelyről rendhagyó módon nem egyik kollégánk tudósított, helyette a 2007-es Golden Blog versenyen az Én-blog kategóriában harmadik helyezést elért Azonos című blog szerzőjének sorait idézzük:

Nine Inch Nails - egy korty zamatos rockzene
© Stiller Ákos
Tökéletes koncert volt.

Meg kell most állni egy tűnődő pillanatra, nyelvünkön ízlelgetni a mondat zamatát, borszakértőként csettinteni, hm, a kétezerhetes Nine Inch Nails a Szigeten, volt abban valami utánozhatatlan ruganyosság, selymes textúra, tömör struktúra. Intenzív, páncélos roham, fajtajelleges. A test-sav-alkohol szentháromság itt megkomponáltatott, egyszerre savanyú és alkoholos, grafit, balzsamecet, pala, konyakmeggy, zöld dió. Ingerküszöböt messze meghaladó aromák. A korty végén belobban az alkohol. A hosszú lecsengésben tapadó fájdalom.

(pedig) a Nine Inch Nails nem az én zenekarom. A világom nem hullott darabjaira, nem vagyok háziállat a nőm által felépített ketrecben, nem bénít csontomig az önvád, belülre tekintek és nem karmolnak démonjaim. Belül nem fekete, nem üres, és nem hideg. Nem győztek a disznók.

[…]

Ezzel együtt és mindezek ellenére, tegnap varázslat történt a Nagyszínpadon. Trent Reznor olyan misét celebrált, hogy csontvelő nem maradt szárazon. A koncert előtt még találgattunk újdonsült ismerősömmel (svéd srác, élete első Szigete, Pesten tanul orvosnak, a tanárai végtelenül okosak és megközelíthetetlenek, lakásvásárláson gondolkodik és tőlem kért tanácsot, a kis bolond) hogy vajon mennyire építenek az új lemezre, vagy best of-ot fognak játszani a kedvünkért, mint tavaly a Radiohead, de öt perccel a kezdés után már valótlanul messzinek tűnt a setlist megjegyzésének vágya, csak sodródtunk a képekben és hangokban.

[..]

Nem okoskodnék azzal, hogy a Sziget legjobb koncertjét láttuk, túl személyes történet minden koncert ahhoz, hogy centire számoljuk ki a felszabadított érzelmeket és energiát. Mondjuk azt, hogy ha az én zenekarom lenne a Nine Inch Nails, messze földönfekvős koncert lett volna

Végezetül, hazudna ez a bejegyzés, ha nem térnék vissza a "hosszú lecsengés tapadó fájdalmára". Ez volt a Hurt, az utolsó dal. Nem érzem magam kompetensnek az érzés szavakba foglalására, csendesen utalnék inkább arra, hogy a Hurt alatt a Jóisten is odapillantott a Nagyszínpadra (a teljes koncertet nem nézte végig, a Jóistennek, hozzám hasonlóan, nem a Nine Inch Nails a zenekara), és végighallgatta a dalt.

Közben pedig belül könnyezett.”

Kálvária a sajtótájékoztatón és a kárpótlás (Oldaltörés)

Vasárnapi érkezésünk idején a Razorlight már javában játszott a Nagyszínpadon, s még a relatíve hűvös idő sem akadályozta meg az énekest, hogy fehér harisnyanadrágjában, félmeztelenül parádézzon a közönség előtt, akik lelkesen csápoltak a helyenként erősen a Doors zenéjére hajazó nótákra.

Amíg a brit banda után az ír Sinéad O’Connor fellépését kezdték előkészíteni, beálltunk a Nagyszínpad backstage mellett várakozó újságírók sorába, hogy bejussunk a Faithless-hez. A lehetőségben egyedül a frontember Maxi Jazz és a szintetizátor-mágus Sister Bliss kedvessége és közvetlensége volt pozitív élmény, a Sziget szervezői ugyanis mindent elkövettek, hogy lehetőség szerint minél kényelmetlenebb helyzetbe hozzák a sajtó képviselőit. Az alábbiakban néhány pontban összefoglaljuk, hogyan kell úgy interjút szervezni, hogy annak a világon semmi értelme ne legyen.

Szájrólolvasó-tanfolyam interjúlehetőségnek álcázva
© Stiller Ákos
Először is felejtsünk el szólni a sajtó képviselőinek, akik legfeljebb egy-egy elhallott félmondat alapján tudhatják meg, teljesen véletlenül, hogy lehetőség van interjút készíteni az adott együttessel. Telefonhívásukra válaszoljunk homályos indokokkal, hivatkozzunk „a brit kiadóra”, akik csak néhány médiumot válogattak ki a leadott listáról. Külön jópont, ha a közelben vannak az említett kiadó tényleg segítőkész magyar munkatársai, akik igyekeztek ellensúlyozni a helyi erők által generált akadályokat.

Ha mindez megvolt, az interjú helyszínét jelöljük ki néhány méterre a Nagyszínpadtól, s lehetőleg csak akkor engedjük oda az újságírókat, amikor Sinéad O’Connor koncertje elkezdődött. Ha lehet, számukra ne biztosítsunk ülőhelyet, térdeljenek-guggoljanak egymás hegyén-hátán. Ezzel elejét vehetjük – a már említett koncert hangereje miatt is – hogy bármit is értsenek egymás kérdéseiből, s az együttes válaszaiból.

Szerencsére a fesztiválra negyedszerre visszatérő brit együttes fellépése kárpótolt a frusztráló percekért. A hangosítást továbbra is csak dícséret illeti, bár többek szerint lehetne hangosabb, azonban ennek ellenére tisztán, érthetően szóltak a számok, amelyből a hangszeres zenészek – különösen a ritmusszekciót vezető hölgy - is alaposan kivették a részüket.

Faithless - Maxi Jazz
© Stiller Ákos
Beigazolódott csütörtök esti gyanúnk, a Faithless valóban hihetetlenül intenzív színpadi jelenlétével tudta felülmúlni a Chemical Brothers koncertjét. A frontember Maxi Jazz többször megdícsérte lelkes közönségét, akik vastapssal és szűnni nem akaró fütyüléssel követeltek ráadást. A banda végül engedett a szelíd erőszaknak, s a fesztivál egyik legizmosabb visszatérését produkálta, az utolsóként előadott We Come One szövegét több ezren kiabálták kórusban. Az előadásnak végül a 23.00-kor életbe lépő csendrendelet vetett véget, noha valószínűleg az utolsó taktusok már belelógtak a vasárnapi nap utolsó órájába, de talán efelett szemet húnynak Óbuda lakói is. Búcsúzóul Maxi Jazz ígéretet tett arra, hogy biztosan visszatérnek még Budapestre, ő pedig nem a levegőbe szokott beszélni, mint azt korábbi három koncertjük is ékesen bizonyítja.

Sajgó tagokkal, rogyadozó térdekkel távoztunk tehát a Faithless bulijáról, majd a Jazz színpad felé vettük az irányt ahol a jazz-ritmusokkal operáló hip-hop mestere Eric Truffaz segítségével lazíthattuk ki a tombolásban megfáradt tagjainkat.

Éjjel egy körül, jóleső fáradtsággal indultunk a K-híd irányába, s megállapítottuk, hogy mozgalmas hétvégét zárt a fesztivál. Már csak két nap van hátra, azonban pihenni továbbra sincs idő, számtalan erős előadás vár még a szigetelőkre, kezdésnek mindjárt itt van a mai este egyik nagy reménysége Sergent Garcia, vagy a Nagyszínpadon fellépő, kimondhatatlan nevű !!! is.

Kult Balla István, Németh Róbert 2024. november. 30. 20:00

„Ez az első olyan lemezanyag, aminek az írása közben józan voltam” – Analog Balaton-interjú

„A leszaromság is abból jöhet, hogy csináljuk, amit szeretünk, és nem kell magunkat megerőltetni” – írja le a nemrég Repedés című albummal jelentkező Analog Balaton a hozzáállásukat a világhoz. Szomorú-e a mai popzene? Milyen volt a tagok – Zsuffa Aba és Vörös Ákos – híres Kinizsi utcai albérlete? Miben más józanul dalokat írni, mint a korábbi gyakorlat? Interjú.