2013. március. 05. 16:12 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. március. 05. 15:55 Vállalkozás

Milliárdokért kérhetnek tanácsokat a kkv-k

Még több mint 2,7 milliárd forintra pályázhatnak azok a kis- és középvállalkozások, akik tanácsadási tevékenységet vennének igénybe.

A programozási időszak végéhez közeledve a vállalkozások számára elérhető uniós források átmenetileg szűkebb mértékben állnak rendelkezésre – közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). A „hagyományos” pályázatokon túl azonban közvetítőkön keresztül is támogatáshoz juthatnak a kis- és középvállalkozások. Ilyen például a Vállalati tanácsadás program, amely legkésőbb 2014. június 30-ig áll az érdeklődő pályázók rendelkezésére. A tanácsadási tevékenység igénybe vehető többek között jog, marketing, munkaügy vagy szervezetfejlesztés területén is.

A program céljainak a megvalósítása érdekében kiválasztották a támogatás közvetítő szervezeteket, amelyeken keresztül pályázhatnak a tanácsadási tevékenységekre a vállalkozások. Megjelenésükre a pályázási folyamatban azért volt szükség, mert így egyrészt a kkv-khoz közelebb kerül a tanácsadási tevékenység, másrészt a konstrukció általános intézményi költségei is kisebbek. A támogatás közvetítőknél alapkövetelmény volt a megfelelő régiónkénti területi lefedettség és a megfelelő szaktudás. A projekt részeként biztosítaniuk kell minden régióban megfelelő számú ügyfélszolgálati pontot, ahol az érdeklődők a program és vállalkozásukhoz kapcsolódó egyéb kérdések kapcsán tájékoztatást kaphatnak. A támogatás közvetítői szerepet olyan, a kkv-szektorban tapasztalt szervezetek látják el, mint az OTP, a KA-VOSZ, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány vagy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

A projektek utófinanszírozottak, előzetes regisztrációt követően egy egyszerű pályázati adatlap alapján a Támogatás Közvetítő dönt róluk. Jóváhagyás esetén kiküldi a támogatási szerződést a kedvezményezett számára, aki a kiválasztott tanácsadóval bonyolíthatja le a projektet.
Azoknak a tanácsadó cégeknek, amelyeket a kkv-k tanácsadásra felkérhetnek, a konstrukció keretében egy online rendszerben kell nyilvántartásba vetetnie magát, a www.tanacsadoakkreditacio.hu honlapon keresztül.

A tanácsadási tevékenység a következő szakterületeken vehető igénybe: horizontális célok; jog; közbeszerzés; marketing; munkaügy, munkabiztonság; online megjelenés, kereskedelem; pénzügy-adó-számvitel; szakfordítás; szervezetfejlesztés; technológia, termékfejlesztés; ügyvitel, adminisztráció; vállalati stratégia.
Az elnyerhető támogatás összege 100 ezer-8 millió forint, mértéke 50% lehet.
A Közép-magyarországi régióban az igényelt támogatás már meghaladja a rendelkezésre álló keretet, így azt felfüggesztették. A többi régióban azonban továbbra is elegendő forrás áll rendelkezésre a pályázatok folyamatos befogadásához, összesen 2,7 milliárd forint.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.