Tech HVG 2025. január. 09. 11:03

Összezavarodott az önvezető autó, körbe-körbe ment az utasával – videó

A Los Angeles-i Mike Johns a repülőtérre szeretett volna kijutni, ám a Waymo önveztő autója a parkolóból is nagyon nehezen talált ki.

Majdnem lekéste a repülőgépét még 2024 decemberében egy Los Angeles-i férfi, aki a Waymo sofőr nélküli önvezető taxijával szeretett volna kijutni a repülőtérre. Az autó azonban egy ponton furcsán kezdett el viselkedni: körbe-körbe ment ahelyett, hogy a célhoz vitte volna utasát. A cég a Gizmodónak úgy nyilatkozott, hogy a problémát sikerült megoldani, azt azonban még most sem tudni, mi volt az.

Az érintett férfi, Mike Johns a LinkedInen osztotta meg a történetét, és egy videót is készített az esetről. Johns elsőre nem tudta eldönteni, hogy feltörték-e az autót, vagy valaki csak megpróbálja őt megviccelni.

A Waymo szerint az incidens nagyjából öt percig tartott, a Google anyavállalata, az Alphabet tulajdonában álló cég pedig igyekezett felvenni a kapcsolatot a férfival, de egyelőre nem járt sikerrel.

Johns szerint a problémát megoldó technikai személyzet nem volt túl készséges, és abban sem volt biztos, hogy emberrel vagy mesterséges intelligenciával beszélget.

Hasonló eset egyébként korábban is előfordult már. A Jalopnik még decemberben írt arról, hogy a vállalat egyik autója csak nagyon nehezen talált ki egy körforgalomból, ahol előtte 37-szer ment körbe. Még korábban, 2024 februárjában pedig egy biciklist ütött el az autó.

Hogy mi okozta a hibát, egyelőre nem tudni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.