A feljelentő szerint Kriza Ákos temetésén ötvennél többen voltak, a miniszterelnök pedig nem viselt maszkot.
Kétrendbeli, a vészhelyzet idején, a második ütemű védelmi intézkedések megszegése miatt tett feljelentést egy miskolci férfi Orbán Viktor és társai ellen a miskolci rendőrkapitányságon – írja az Index.
A lapnak a feljelentő azt mondta, hogy szerinte legalább százan vettek részt Kriza Ákos volt miskolci polgármester temetésén annak ellenére, hogy a hatályos járványvédelmi szabályok 50 főben korlátozzák a maximális létszámot.
Bár a védelmi intézkedések betartásáról egy temetésen a rendezvény szervezője, illetve a helyszínt szolgáló intézmény a felelős, a férfi mégis a miniszterelnököt jelentette fel. Azt mondta a lapnak, hogy „aki egy egész országot korlátozó intézkedést hoz, nem teheti meg, hogy másoknak az egészségét és biztonságát kockáztassa. Maszk nélkül, egy legalább 100 főt felvonultató szertartáson részt vesz.” Szerinte ez nem fair.
A Magyar Nemzet kedd délután arról számolt be, hogy a Miskolci Rendőrkapitányság a feljelentést a szabálysértési törvényre hivatkozva elutasította.
A hosszú betegség után elhunyt Kriza Ákost január 30-án temették el Miskolcon. Orbán Viktor beszédet is mondott a szertartáson, amit a Hunyadi utcai evangélikus templomban tartottak.
Elbúcsúztatták Kriza Ákost, Orbán Viktor is ott volt
A miniszterelnök beszédet is mondott a szombati szertartáson Miskolcon.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a rendőrség pénzbírságot szabott ki egy temetkezési szolgáltatóra, mert a Grófo művésznéven ismertté vélt idősebb Kozák László temetésén mert nem tartotta be a védelmi intézkedéseket. Kozák László december 19-i temetésén több százan voltak.